IV. századi késő római-ókeresztény temető
Az UNESCO által 2000-ben a világ kulturális öröksége részének nyilvánított temető adta meg a pécsi világörökségi helyszínek választott jelképét, a Krisztogramot. A kereszténység első szimbólumát a Péter-Pál sírkamrában is megtalálták. 312-ben a Milvius-hídi csata előtt Constantinus császárnak ez a jel jelent meg látomásként, a következő szavak kíséretében: "E jelben győzz!" Krisztus nevének görög kezdőbetűi (X=khi, P=rho) mellett a pécsi példányon a másik két betű (A=alfa, w=ómega) is közvetlenül Krisztusra utal. "Én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég."
Cella Septichora - A hétharéjos kápolna
Feltehetően egy előkelő személy vagy család mauzóleumának épült a 4. század második felében. 4-6 méter mélyen, az egykori római építkezési szintre ereszkedve láthatjuk a falakat, melyek néhol 2 méter magasan is megmaradtak. Valójában az építmény ebben a formájában jórészt a föld alatt helyezkedett el. Építését valószínűleg soha nem fejezték be, legalábbis erre utal, hogy a feltárás során nem kerültek elő tetőfedő téglák, sem temetkezésre utaló leletek. Vélhetőleg az egyre szaporodó barbár betörések miatt állt le az építkezés, bár a falakra a középkorban fából készült tetőszerkezet kerülhetett.
Péter-Pál sírkamra
A 4. század végén épült. A felső szinten lévő kápolna halotti lakomák tartására szolgált, az alatta lévő sírkamrába kis előcsarnokon keresztül lehetett bejutni. A sírkamra épen maradt boltozatát falfestmények díszítik. Bejáratával szemben a Krisztus-monogramra mutató Péter és Pál apostol láthatók. A keleti oldalt Noé az olajfaágat hozó galambbal, az Istenszülő a kisded Jézussal, és a kemencébe vetett babiloni ifjak ábrázolása díszíti. A nyugati fal freskóján is több jelenet látható: Jónás, amint a tengerbe vetik, Dániel az oroszlánok barlangjában, ill. Ádám és Éva a paradicsomban.
Korsós sírkamra
Ezeknek egy része festett, belső terük bibliai jelenetekkel és ókeresztény szimbólumokkal díszített, ami tovább növeli az emlék együttes egyediségét, egyetemes kulturális értékét. A felszín alatti sírkamra itt is temetkezési hely volt, a felső épület halotti lakomák helyszíne lehetett. Itt emlékeztek meg az elhunytról halála évfordulóján. Mészkőből épült, belső oldalait márvány utánzatú festés borítja, az édenkert kerítését szimbolizáló rácskerítés mintázattal, közte virágokkal. Nevét a fali fülkében látható, festett korsóról kapta. A korsó és pohár ábrázolása a mennyországbeli felfrissülést jelképezhette. Az ásatások során előkerült római érmék arra utalnak, hogy a 370-380-as években temetkeztek ide.
Világörökség jegy:
Érvényes a Cella Septichora Látogatóközpontba és Ókeresztény Mauzóleumba
Felnőtt: 2800 Ft
Diák, nyugdíjas, pedagógus: 1900 Ft
Családi: 7500 Ft (2 felnőtt és 2 gyerek részére 6-18 éves korig)
A jegycsomag 2 napig érvényes
Megközelíthetőség
Gyalogosan
A Széchenyi térről gyalogosan a Janus Pannonius és az Apáca utcán keresztül.
Gépkocsival
Gépkocsival legközelebbi parkolás a Barbakán téren és a környező utcákban lehetséges fizetős parkolóhelyen. A Szent István térre és az Apáca utcába csak előre megváltott engedéllyel lehet behajtani.
Helyi járatú autóbusszal
A Főpályaudvarról:
A 30-as és a 130-as számú járatokkal, leszállás a Kodály Zoltán utca megállónál és 3 perc séta a Szent István térig. A 31, 32, 32Y, 34, 34Y, 35, 35Y és a 36-os számú járatokkal, leszállás a Barbakán megállónál és 2 perc séta a Szent István térig. A 44-es számú járattal, leszállás a Cella Septichora megállónál.
A Kertvárosból:
A 103-as és 130-as számú járattal, leszállás a Kodály Zoltán utca megállónál és 3 perc séta a Szent István térig.
A Zsolnay Negyedből:
A Felsővámház utcán a 26, 27-es számú járatokkal, leszállás a Kórház tér megállónál és 3 perc séta a Szent István térig. A 30Y számú járattal, leszállás a Kodály Zoltán utca megállónál és 3 perc séta a Szent István térig. A Zsolnay Vilmos utcán a 2, 2A számú járattal leszállás a Kórház tér megállónál és 3 perc séta a Szent István térig.
További információ: https://www.pecsorokseg.hu/informacio/nyitva-tarta...
hétfő: | zárva |
kedd: | 10:00 - 18:00 |
szerda: | 10:00 - 18:00 |
csütörtök: | 10:00 - 18:00 |
péntek: | 10:00 - 18:00 |
szombat: | 10:00 - 18:00 |
vasárnap: | 10:00 - 18:00 |
Időszakok:
április 1-től október 31-ig:
kedd–vasárnap: 10.00–18.00
pénztárzárás: 17.30
november 2-től március 31-ig:
kedd–vasárnap: 10.00–17.00
pénztárzárás: 16.30
Szünnap: hétfő