Bogányi Gergely - Kárpát-medencei turnéja

Időpont
2021.01.15. 19:00 - 19:00

Bogányi Gergely 1974-ben született Vácott, zongoratanulmányait négyévesen kezdte meg szülővárosában, majd a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, a Helsinki Sibelius Akadémián, s végül a bloomingtoni Indiana Egyetemen folytatta. Számos zenei verseny díjazottja, az 1996-os Budapesti Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraverseny győztese.

Repertoárján több mint harminc zongoraverseny és a zongorairodalom jelentős része szerepel, beleértve Chopin összes szólózongorára írt kompozícióját is. 2002-ben itthon és Finnországban hangversenysorozatok keretében Liszt Tizenkét transzcendens etűdjét és Chopin szólózongorára írt összes művét előadta, s ezzel elnyerte az év legjobb hangversenysorozatának járó Gramofon-díjat. 2000-ben Liszt-díjat kapott, 2002-ben a finn köztársasági elnök a „Fehér Rózsa Lovagrend érdemkeresztje” kitüntetést adományozta neki. 2003-ban Pest Megye Közgyűlése egyhangúlag neki ítélte a „Pest Megye Kultúrájáért” kitüntetést; 2004-ben Kossuth-díjjal tüntette ki Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság akkori elnöke. 1996-ban szülővárosa, Vác, 2007-ben pedig Zebegény avatta díszpolgárává. 2008-ban Junior Prima-díjjal, 2011-ben Prima-díjjal ismerték el.

Műsoron:

Claude Debussy:

- Arabesque
- SuitBergamasque (Prélude, Menuet, Clair de lune, Passepied )

Liszt Ferenc:

-Venezia e Napoli( Lento, Allgro, Andante placido)

szünet

FrederichChopin

- Scherzo h-moll no. 1
- 2 Nocturne
- 3 keringő
- Bolero
- Tarantella

Szervező: ZSÖK NKFT, SLG-33 KFT közös szervezésben

Támogató: OTP Bank

Jegytípusok

I. rendű: 6990 Ft

II. rendű: 5490 Ft

III. rendű: 3990 Ft

Irány a webshop!