Amikor egy cég működésére gondolunk, tudjuk, és látjuk, hogy milyen fontos szerepet kapnak a megfelelő szerződések. Ezek szabnak kereteket, amelyen belül a munka folyni tud.
Meghatároznak számtalan olyan tényezőt is, amelyek tiszta helyzetet teremtenek. Éppen ezért nagyon nagy a jelentősége annak, hogy ezek mennyire vannak rendben, azaz milyen mértékben felelnek meg a szükséges jogi környezetnek, illetve a törvényi előírásoknak.
Elektronikus megoldások
Az Alex, Magyarország első legaltech szolgáltatása, amely lehetőséget kínál online jogi ügyintéző platformként arra, hogy a fentieknek minden szempontból megfelelő szerződéseket hozzunk létre. Ezek valóban segítik cégünk működését, valamint alapvetően tiszta helyzetet teremtenek.
Csúszhat homokszem a gépezetbe?
Persze előfordulhat, hogy a legnagyobb gondosság ellenére sem sikerül mindenre előre gondolni. Jó példa erre az a szituáció, hogy a munkavállalóink milyen módon képviselnek minket a közösségi médiában. Mindkét oldalnak, azaz a dolgozónak és a munkáltatónak is hasznos információ lehet, hogy attól függetlenül, hogy nincs konkrétan meghatározva az ilyen jellegű felelősség kérdése a szerződésben, még előállhat olyan helyzet, amelyben számonkérhetővé válhat a munkavállaló.
Amennyiben ugyanis az adatlapján feltüntette azt, hogy hol dolgozik, miközben a véleménye, amit megfogalmaz túlságosan is eltér normáktól vagy sértő másokra nézve, így kedvezőtlen színben tünteti fel a munkáltatóját is, ami aztán jogosan vezethet a munkaviszony felmondásához. Természetesen nem mindig ennyire egyértelmű a helyzet.
Ha bizonytalanok vagyunk…
Az Alex egyik szolgáltatása nem más, mint a cégoptimalizáló csomag. Ennek keretében akár azt is igényelhetjük, hogy konkrét kérdéseinket feltéve, illetve annak tükrében vizsgálják át meglévő szerződéseinket, dokumentumainkat, és ennek alapján kapjuk meg a válaszokat is.
Miért jó ötlet az Alex mellett dönteni?
A standardizált folyamatoknak köszönhetően ez a lehető leggyorsabb módja annak, hogy elrendezzünk minden jogi ügyünket. A gyors regisztrációt követően máris elérhető számunkra az ügyek listája, ahonnan kiválaszthatjuk a számunkra releváns opciót.
Ha esetleg nem lennénk biztosak abban, hogy melyiket kellene választanunk, emailben gyors tájékoztatást kaphatunk. A standard ügyek mellett online konzultációval kombinált, illetve kifejezetten azt igénylő lehetőség is szép számmal választható.
A kedvező és előre ismert díjak következtében egyszerűen kalkulálhatunk az anyagiakkal. A regisztráción keresztül pedig később is bármikor elérhetjük az ily módon elkészült dokumentumokat, így többé biztos, hogy nem kel lábuk legfontosabb szerződéseinknek. Amennyiben pedig valamelyik ügyünkkel bírósághoz kell fordulnunk, biztosak lehetünk abban, hogy irataink minden jogszabálynak megfelelnek, és védik érdekeinket.