Az etetőhajókat alapvetően két kategóriába sorolhatjuk. Léteznek normál etetőhajók, valamint olyanok is, amelyek GPS-funkcióval vannak felvértezve. Ugyanakkor azt érdemes tisztázni már az elején, hogy egy belépő szintű etetőhajó több tízezer forinttal olcsóbb, mint egy GPS-es változat.
Ennek fényében joggal merül fel a kérdés, hogy megéri-e az árát egy etetőhajó GPS funkcióval. Mivel az anyagi lehetőségeit mindenkinek saját magának kell felmérnie, így ennek kapcsán nehéz általánosságban véve állást foglalni.
Cikkünkben összeszedtük, mi mindenre alkalmas egy emelt szintű képességekkel rendelkező masina, ami alapján mindenkinek könnyebb lesz megválaszolni a címben feltett kérdést.
A GPS-funkció előnyei
A GPS-funkciónak köszönhetően négy darab GPS-pontot is rögzíteni lehet. Ezekre a pontokra mindössze egyetlen gombnyomással elnavigálható a hajó kétméteres precizitással. Ha valaki koncentrált etetéseket kíván végrehajtani nagy távolságban, akkor ennél jobb, kényelmesebb és hatékonyabb lehetősége aligha akad.
Fontos megjegyezni, hogy a négyes pontot mindig érdemes minden pontyhorgásznak maga előtt, a part közvetlen közelében felvenni. Így ha a távirányító kikapcsol, elkeveredik vagy véletlenül a vízbe esik, akkor is visszatalál a hajó vezérlés nélkül is.
Fontos tudnivalók a GPS-es etetőhajókról
A GPS-es etetőhajókon általában van tempomat funkció is. Ez nagyon hasznos, ha azt szeretnénk, hogy egyenletesen, egy adott irányba haladjon a készülék. Erre nagyjából 5-6 km/h-s sebességgel képes.
Nappal, rossz látási körülmények között éppúgy használhatók ezek a hajók, mint éjszaka. Elöl és hátul is van rajtuk 2-2 világítótest, az elsők fehérek, a hátsók pedig kék színűek.
A Baitboat.hu webáruházában olyan hajókat kínálnak megvásárlásra, amelyek kitűnő kapacitású akkumulátorral rendelkeznek. Egy átlagos egynapos horgászathoz elég egy akkumulátor is, amennyiben 10-18 behúzással számolunk.
A biztonság kedvéért persze ésszerű vinni pótakkut, ha nincs lehetőség az aksi töltésére a pecázás helyszínének közelében. Tartalék akkumulátort ugyanebből a webshopból érdemes vásárolni, így elkerülhetők a kompatibilitási problémák.
Ezért érdemes nagyobb méretű etetőhajót választani
Aki nem csak szélcsendben szeret horgászni, annak mindenképp célszerű egy nagyobb méretű etetőhajóra beruházni. A GPS-es hajók általában ilyenek.
Ezeket a masinákat ugyanis erősebb szélben, közepes méretű hullámok esetén is be lehet vetni, de persze orkánerejű, viharos szél idején természetesen nem javasolt használni őket. Jó gyakorlat a part közelében kipróbálni, hogy az adott időjárási körülményekkel hogyan boldogul az adott hajó, és csak ezt követően beküldeni a parttól messzebbi pontokra, ha szemmel láthatóan bírja a megpróbáltatásokat. Aki megfogadja ezt a tanácsot, az könnyen elkerülheti a kellemetlen meglepetéseket.