Egy fehér női óra minden szetthez ideális!

Mindannyian tudjuk, hogy a hölgyek csuklóját nem azért ékesíti a karóra, mert tudni szeretnék azt, hogy mennyi az idő. Hiszen az időt nyugodtan megnézhetjük a telefonunkon is, ehhez ma már egyáltalán nem szükséges karórát hordani. Egészen más okból ragaszkodunk ehhez a kiegészítőhöz. Ez az ok pedig nem más, mint az önkifejezés. Ez a kiegészítő ugyanis ma már inkább tekinthető ékszernek, mint időmérő eszköznek, ezért megerősíti önbizalmunkat, bemutatja stílusunkat, öltöztet és kiegészíti a napi szettünket.


Órák és stílusok


A Velekey Ékszervilág webáruház női órák széles választékát kínálja, így bármilyen is a stílusunk találhatunk egy-egy hozzánk illő darabot. Azonban meg kell mondani azt, hogy egy nő akár többféle stílusú órát is választhat, hiszen az alkalom is meghatározza azt, hogy éppen melyik ketyegőt illeszti a csuklójára.


Nap mint nap is váltogathatjuk óráinkat attól függően, hogy milyen színű vagy milyen típusú ruha van rajtunk, ezenkívül érdemes egy alkalmi kollekciót is beszerezni, melyet például színházba, estélyre vagy fogadásra hordhatunk.


Ha pedig egy komoly üzleti tárgyalásra megyünk, akkor mindig legyen valamilyen visszafogott, ámde minőségi karóránk, ami lehet akár egy magasabb árkategóriájú termék is, hiszen ez az üzleti partnerek szemében presztízst jelenthet a tárgyalásokon.


A fehér női karóra alapdarab a kollekciónkban!


Azt ajánljuk, hogy minden hölgy szekrényében vagy óradobozában legyen legalább egy klasszikus fehér darab, hiszen ezt a vekkert szinte minden alkalomra magunkra kaphatjuk. A fehér szín a tisztaságot és a letisztultságot jelképezi még akkor is, ha esetleg kövekkel, kristályokkal díszített. Egyaránt hordható a mindennapokban, azonban egy délutáni randevún vagy egy esti programon is megállja a helyét.


Azt kell mondani, hogy ez egy alapdarab, ha hirtelen nem tudunk mit felkapni, akkor ezzel soha nem lőhetünk mellé. Nem számít sem az alkalom, sem az életkor, semmilyen más paraméter, hiszen a fehér karóra mindenkinek jól áll. Sőt, akár többfélét is beszerezhetünk, hiszen annyiféle változatban megtalálható, hogy igazán nehéz a választás.


A márkák kínálata


Ha átnézzük a különböző márkák kínálatát, akkor szinte biztos, hogy mindegyiknél találunk fehér színű terméket. A fehér szíj készülhet bőrből vagy szilikonból, de ma már nagyon divatos a fehér kerámiából készült szíj is, valamint akár rozsdamentes acélból is kaphatóak fehér színben készült hevederek.


A tok is lehet fehér, mely műanyagból vagy fémből készül, a számlap pedig a fehéren kívül akár más színt is tartalmazhat. Elegánsabb változatoknál ez lehet az arany vagy az ezüst, a sportos stílusúnál pedig akár egy élénkebb szín is.


Gyönyörű fehér órákat kínál a Tommy Hilfiger, a Calvin Klein, a Bering, sportos stílusú a Swatch, ha pedig magasabb árkategória felé kacsintgatunk, akkor válasszuk a Tissot-t.


Mindenképpen szerezzünk be magunknak egy fehér karórát, és viseljük bátran, bármilyen alkalommal, hiszen ez a kiegészítő minden szetthez ideális, letisztult, sportosan elegáns, erősíti kisugárzásunkat, és magabiztosságot kölcsönöz.


Irány a webshop!