Ha belegondolunk abba, hogy mennyi minden változott az életünkben csak az elmúlt tizenöt évben, akkor nagyon el fogunk csodálkozni. Hiszen az újítások, amelyek minden esetben megkönnyítik a dolgunkat, olyan gyorsan kúsznak be az életünkbe, hogy szinte fel sem tűnik, és olyan állandó elemként gondolunk rájuk, mintha mindig is ott lettek volna.
Az élet minden területén tudunk mondani ilyen példákat kezdve a háztartási gépektől az okoskütyükön át egészen az internet által indukált változásokig. Miért maradna ki épp a kendertermesztés ebből?
Éljen a modern kor!
Ha végignézed a Growisland kendertermesztéshez szükséges kellékeit, akkor bizony látni fogod, hogy ez a terület sem maradt érintetlen.
Azon már meg sem lepődünk, hogy ipari környezetben teljesen futurisztikus módon látják el ennek a kiváltképp igényes növénynek a termesztését és gondozását. Külön levegőtisztító berendezések, mesterséges fények és locsolás áll rendelkezésre, és ez még csak a kezdet. De ha végignézed a fent említett eszközök és kellékek kínálatát, akkor láthatod, hogy immáron otthon is profi szetteket tudsz összedobni.
Persze nem ez az egyetlen segítség, amit a Growislandtől kaphatsz, bár kétségtelenül rendkívül fontos az, hogy a megfelelő eszközökkel, az ideális körülményeket megteremtve vágj bele a kender termesztésébe.
A másik, egyáltalán nem elhanyagolható támasz az lesz, hogy olyan magokat tudsz vásárolni, amik garantáltan nagy hozamot hoznak jóval rövidebb idő alatt, mint a hagyományos társaik.
Fast Buds, amikor a technológia forradalmasítja a genetikát
Számtalan próbálkozás történt már az emberek részéről abba az irányba, hogy megváltoztassák a genetikáját egy-egy növénynek, sőt, akár állatnak is. Az utóbbi számos morális kérdést felvet, de szerencsére ez itt és most nem is témája a cikkünknek.
A kender genetikájának a módosítása viszont kétségtelenül csak előnyökkel jár. Ebből a módosításból jött ugyanis létre a Fast Buds, vagyis a gyorsan virágzó fajta.
Ez ugyanis az átlagos magoktól eltérően 1-2 héttel rövidebb ideig virágzik, ami egyben azt is jelenti, hogy hamarabb fogod tudni a hozamot betakarítani. A jó hír, hogy ezek a magok fixen bőséges termést hoznak, így nem kell azon aggódnod, hogy a megvásárolt magjaiddal mi lesz.
Fontos kiemelni, hogy ez az új genetika nem percek, sőt még csak nem is hónapok alatt került kikísérletezésre, hanem konkrétan 12 évvel ezelőtt álltak neki ennek a fejlesztésnek a Fast Buds megálmodói!
Nem csak a magokat kapod!
Ha úgy határozol, hogy adsz egy esélyt a Fast Buds magjainak, akkor nem csupán díjnyertes magokat tudhatsz majd magadénak, hanem még a tapasztalatokra és a hasznos tanácsokra is bizton számíthatsz a megalkotók részéről.
Persze tévedés lenne azt hinni, hogy akkor majd itt megáll a tudomány. Dehogyis! A Fast Budsban hatalmas potenciál rejlik, így mindenképpen tanácsos követni a sorsának alakulását.