A kombinált hűtőszekrények kiválasztásának fő szempontjai

A hűtő- és fagyasztószekrények a legnagyobb méretű és az egyik legdrágább konyhai nagygépeknek számítanak, amelyeket általában hosszabb időtávra szokás vásárolni, így a család számára legideálisabb készülék kiválasztásához több szempont mérlegelésére van szükség. Hogy melyek ezek, az alábbiakból kiderül!


Kiknek ideális?


A kombinált hűtőszekrények elsősorban helytakarékosságuk miatt kedveltek, hiszen fele akkora helyet foglalnak, mintha külön hűtőt és fagyasztót helyezne el konyhájában. Természetesen azok számára is ideálisak lehetnek, akik már rendelkeznek fagyasztószekrénnyel vagy fagyasztóládával. Ezek ugyanis gyakran a ház egy másik pontján vagy tárolóhelyiségben találhatók, így előnyös lehet, ha a konyhában is található egy kisebb mélyhűtő rész a gyakrabban fogyasztott élelmiszerek számára.


Milyen típusai vannak?


A kombinált hűtőszekrények a hűtő és fagyasztó rész miatt mindenképpen magasabb kialakításúak, tehát a konyhapult alá nem férnek be. A kisebb űrtartalmú készülékek 120 cm-es magasságtól indulnak, de a nagyobbak akár a két métert is elérhetik. Kialakításuk szerint 3 fő típusuk kölönböztethető meg:


  • Az alulfagyasztós modelleknél a mélyhűtős rész viszonylag nagy, általában a készülék 40-50%-át foglalja el. Ez a kialakítás azért is szerencsés, mert a felül található, gyakrabban nyitogatott hűtő rész használatához nem kell lehajolni, ráadásul jobban átláthatók a termékek.
  • Felülfagyasztós kombinált hűtőknél a fagyasztós rész maximum a készülék térfogatának harmadát foglalja el, így különösen ideális azok számára, akik már rendelkeznek külön fagyasztószekrénnyel.
  • A side by side kombinált hűtőszekrények nagyobb családok számára ideálisak, ahol a készülék elhelyezésére is bőven van elegendő hely. Ezeknek a kétajtós modelleknek az egyik felén található a hűtő polcokkal, a másikon, pedig a rekeszes kialakítású fagyasztórész. Ezek a magasabb árkategóriájú hűtők a jó hozzáférhetőség mellett általában extra felszereltséggel is rendelkeznek.

Szín és fogyasztás


A kombinált hűtők méretükből adódóan elég feltűnőek, ezért jól mutatnak, ha színben harmonizálnak a konyhabútorral, illetve nem üt el tőlük a sütő és a főzőlap. A klasszikus fehéren kívül az inox a leggyakoribb, de igény szerint akár be is építhetők.


A hűtők vásárlásánál a külső mellett érdemes figyelmet fordítani a fogyasztásra is. Egy energiatakarékosabb készülékkel az évek során nem csak jelentős összeg takarítható meg, de ezáltal a környezetet is kevésbé szennyezi majd a vásárló.


Extrák


A hűtőszekrények használatát ma már számos praktikus és kényelmi funkció szolgálja. Előbbiekhez tartozik a jegesedést gátló No frost technológia és a különböző szagtalanító rendszerek. Utóbbiak közül az LCD képernyő, valamint az ital- és jégadagoló emelendő ki.

Irány a webshop!