Mandala köves, gyémántszemes készletek - ezt érdemes tudni

A mandala elnevezés nem ismeretlen már egyik korosztály számára sem, hiszen már egészen kicsi kortól árulnak mandalás kifestőkönyveket ovisoknak, iskolásoknak. Így nem volt kérdéses az Alkoss Otthon kreatív áruház számára sem, hogy beépíti a kreatív technikái közé, több kategóriában is.

Mi áll a mandalák hátterében?

A mandala ősidők óta közkedvelt fogalom, azaz ábrázolási mód. Ismertsége a Távol-Keletről indult, ahol a hinduk és buddhisták azt vallják, hogy a mandalák segítségével el lehet jutni a kiszemelt célunkhoz, legyen az bármilyen életterületen, valamint a boldogsághoz, örömhöz.

A mandala egy geometrikus alakzat, amely általában középpontosan szimmetrikus, és a középpontból kiindulva körkörösen mindenféle forma, ábra rajzolódik ki, esetenként akár állatok is, pl. elefánt. Ezzel a középpontos elhelyezéssel olyan hatást váltanak ki, hogy ha már ránézünk, el tudunk mélyedni benne, elidőzünk pár pillanatra, akár percre.

A mandalák szerelmesei úgy tartják, hogy az adott életterületet megcélzó mandala segíti pl. a gyógyulást, egészségmegőrzést, és bőséget, sikert, szerelmet, békét hoz.

A mandalák önmagukban is olyan hatással bírnak, kellemes érzetet sugallnak, jobb kedvünk lesz, ha mandalákkal vagyunk körbevéve, lenyugtatnak. A kézműveskedés is egy olyan terület, amelynek segítségével kiegyensúlyozottabbá válsz. Így, ha ez a kettő terület találkozik, tehát mandalákat ábrázoló kreatív technikákkal alkotsz, biztos lehetsz benne, hogy eléred a kívánt hatást, közben pedig feltöltődsz.

A gyémántszemes mandala kirakókészletek

Az Alkoss Otthon kreatív áruház témái nagyon széles és változatos, sokszínű területeket lefednek a gyémántszemes kirakók esetében is. Ezek között találod meg a mandalákat a Vallás, mandala kategóriában. Nézz szét bátran mindegyik kategóriában, mert lehet, hogy megtalálod a kedvencedet máshol is. Temérdek lenyűgöző képet rejtenek ezek az oldalak!

A gyémántszemes kirakózás még újdonságnak számító kreatív technika, de népszerűsége nagyon terjed. Hiszen egyszerre több mindent lefed. Kezeiddel megalkotsz egy csodálatos remekművet, miközben apró, csillogó gyémántszemekkel dolgozol. A munka közben lenyugszol, csak a kövecskékre koncentrálsz, teljesen ki tudsz kapcsolni. Ráadásul, ha ez egy mandalás kirakó, az még duplán is rabul fog ejteni.

A gyémántszemes kirakózást bármikor végezheted, akár egyedül, akár több személlyel együtt. Meglátod, a gyerekek először érdeklődéssel fogják figyelni, majd ők is bevonódnak, kérni fogják, hadd készítsenek el ők is egy képet.

Lepj meg mást is egy mandalás gyémántszemes kirakóval!

Ajándékba is adhatod, ilyenkor érdemes előtte kifürkészni, hogy az illető maga szeret-e kreatívkodni. Hiszen ha szeret, akkor számára az az ajándék, hogy ő készítheti el a csodás képet. Viszont ha nem szeret, akkor pedig azáltal lesz dupla öröme, hogy te alkottad meg számára az ő kedvenc állatát, festményét, mandaláját! Jó böngészést az Alkoss Otthon kreatív áruházban!

Irány a webshop!