Ismerkedjünk meg közelebbről is a robogó hátsó kuplunggal

A robogó hátsó kuplung szerkezetének az elemzése és a megismerése kifejezetten hasznos dolog lehet akár egyszeri felhasználóként, akár a terület iránt érdeklődve. Úgyhogy ezért is szenteltünk külön bejegyzést a témakör ismertetésének.

Képletesen szólva darabjaira szedjük tehát a robogó hátsó kuplung szerkezetét, és megnézzük pontosan az összefüggéseket, no és persze a motor zavartalan használatát elősegítő tényezőkről sem feledkezünk meg.

A robogó hátsó kuplung szerkezetéről dióhéjban

A robogó hátsó kuplung alapvetően a kuplungpofák, a kuplungtárcsák és az úgynevezett nagy rugó szerkezetéből áll össze. Ehhez jön még hozzá pluszban a kuplungharang. Ez viszont már különálló alkatrésznek számít, az előző hármas egységével szemben.

Az eddig felsoroltakat a nagy anya hivatott összefogni, motortípusonként eltérő méretben. Hogyha dolgozni akarunk vele, akkor a harminctól egészen a harminchatos kulcsméretig kellhet majd megoldani a beszerzést.

Nagyon fontos, hogy az alapvetően körkörös szerkezetű harang belső felületén tapadnak meg a kuplungpofák. A pofákat pedig az úgynevezett kuplungrugó vagy indítórugó rögzíti egymáshoz, kettő-, három- vagy adott esetben négydarabos megoldással.

A robogó hátsó kuplung összetételének egyéb sajátosságai

Fontos alkatrésznek számít a kuplung szerkezetében a kontrasztrugó, ami a két kuplungtárcsát szorítja egymáshoz. A kontrasztrugó erőssége szorosan összefügg a motor teljesítményével, aminek kapcsán a gyártók eltérő színű jelöléseket adnak meg.

Ami az egyik legfontosabb tényezőnek számít, hogy a tárcsák akadástól mentesen mozognak-e egymáshoz képest. Ez kulcsfontosságú. Hogyha a két tárcsa vizsgálatához levesszük a kuplungpofákat tartalmazó egységet és a nagy rugót, akkor a belső tárcsa nyílásaiban kettő vagy három stiftet láthatunk.

Ezek a stiftet biztosítják azt, hogy a tárcsák egymáshoz képest el tudjanak mozdulni, és a robogó hiba nélkül tudjon működni.

Egyéb hasznos tudnivalók a robogó hátsó kuplung szerkezetével kapcsolatban

A robogó hátsó kuplung szerkezetét tekintve két csapágy is helyet kap, egész pontosan a külső tárcsában. Köztük az egyik tűgörgős, a másik pedig egy golyós. Amikor a robogó használata közben azt vesszük észre, hogy a motor furcsa morgó hangot ad ki, és a hang forrása a hátsó kuplung felől jön, akkor itt lehet a gond. Vagyis a görgőknél érdemes keresgélni a hiba forrását.

Fontos továbbá időnként ellenőrizni a kuplungpofák felületén megtalálható felület épségét is annak érdekében, hogy egy-egy sérülés esetén a harang belső részét ne tudja megsérteni. Ha pedig azt a furcsa jelenséget észleljük, hogy a robogó hátsó kereke alapjáraton forog, viszont fékezésre le akar fulladni, akkor az egyik kuplungrugó lesz a ludas minden bizonnyal.


Irány a webshop!