Ezekre gondolj a nappali berendezésekor!

Az egyik legizgalmasabb feladat a szobák színének, berendezésének kiválasztása, ha új lakásba költözünk, vagy éppen felújítunk. Minden szoba közül a nappali igényli a legnagyobb figyelmet, hiszen ez a ház központi helyisége. Fontos tehát, hogy milyen bútorok kapnak benne helyet.


A szekrénysor


A szoba központi bútora lesz a szekrénysor, ezért nem mindegy, milyen színű, méretű, elosztású lesz. Érdemes az egész lakás stílusát figyelembe venni, és ez alapján választani. Ezért jó, ha egy helyről választunk ki minden bútort. Például ha a Homelux lakberendezési áruházból rendelünk, a lakás összes helyiségét berendezhetjük, sőt még kerti bútorok is vannak itt!


Ha a minimalista vagy a modern stílust kedveljük, akkor fehér vagy fekete színű, nyitott, polcos szekrénysort érdemes betenni a nappaliba. Ez esetben minden kiegészítő bútor is egyszerű, szögletes legyen: fa dohányzóasztal helyett fémet válasszunk!


Ha a hagyományos stílusok hívei vagyunk inkább, kedveljük a rusztikusabb dolgokat, akkor a fából készült szekrény, szekrénysor is legyen ennek megfelelő: ebben az esetben zártabb, tömörebb bútort is választhatunk.


Egyéb kiegészítőkkel is megteremthetjük a szobához illő hangulatot: a modernitás kedvelői dönthetnek egy LED-világítású szekrénysor mellett is, ezzel nemcsak az esztétikumot, hanem a praktikumot is figyelembe veszik.


Ülőgarnitúra, fotelek, puffok


A nappali elsődleges funkciója a társasági élet biztosítása. Ez az a helyiség, ahová szívesen összegyűlik a család, esténként itt nézik a tévét. Ugyanakkor a nappali a barátokkal, ismerősökkel való beszélgetések helyszíne is. A társasjáték estek, a baráti sztorizgatások többsége is itt zajlik.


Mindenképp kell tehát ide egy ülőalkalmatosság! Ha gyakran vendégeskednek nálunk, érdemes egy kihúzható kanapét vagy vendégággyá alakítható ülőgarnitúrát választani.


A fotelekről, puffokról se feledkezzünk meg! Egy relaxfotel is helyet kaphat itt, ebből kényelmesen nézhető a tévé. Bohókásabbak babzsákfotellel is feldobhatják a nappali enteriőrjét!


Fontos, hogy itt is a lakás stílusának megfelelően válasszunk! Nem mindegy az ülőalkalmatosság színe, a szövet fajtája sem, de persze a legfontosabb szempont a kényelem és a funkcionalitás legyen!


Egyéb fontos kiegészítők


Természetesen a mai családok többségénél a tévénézés helye a nappali, ezért mindenképp kell tévéállványról, tévészekrényről is gondoskodnunk. Az a jó, ha stílusában, színében passzol a szekrénysorhoz.


Egy kisebb asztalra is szükségünk lehet, a dohányzóasztal nem hiányozhat egyetlen nappaliból sem. Ma már ebből is kaphatók modernebb változatok, ez ügyben is érdemes szétnézni a Homelux honlapján!


Nagyon hangulatossá teszi a nappalit egy beépített elektromos kandalló is, ennek előnyeit főleg a hideg téli estéken élvezhetjük.


Látható tehát, hogy a jól megválasztott, egymáshoz színben és stílusban illő bútorokkal kényelmes és jól funkcionáló nappali rendezhető be.

Irány a webshop!