Tüke díszkút

Kettős Zsolnay évfordulóra állították fel 1998-ban, Zsolnay Vilmos születésének 170., illetve a Zsolnay porcelángyár alapításának 145. évfordulója alkalmából.

A rómaiak a 4. század végén feladták Pannoniát, a X. Gemina Légió cohorsai kivonultak, a lakosság egy része is elszállingózott, főleg a gazdagok, néhányszor a gepidák is feldúlták a várost, aztán avar fennhatóság alá került a környék, ám az élet nem változott meg gyökeresen. A pécsiek latinul beszéltek, kapálták a szőlőt a hegyoldalon, keresztények voltak, de időnként áldozatot mutattak be a régi isteneknek is, biztos, ami biztos. Főleg Bacchusnak, már csak a szőlő miatt is. Ez így ment párszáz évig, mígnem a salzburgi püspök megelégelte a dolgot, ideutazott tudós kanonokokból álló kíséretével, bort rendelt, és leült tárgyalni az ókorból itt ragadt szörnyeteggel.
– Apage satanas! – kiáltotta akadozó nyelvvel, keresztjét Bacchus felé tartva Adalwin püspök.
Bacchus ezt nem vette magára de mégis csak kínosan érezte magát. Viszont Adalwin püspök is belátta, hogy az antik istenség tárgyalási pozíciói erősek, így végül kompromisszum született: Bacchus maradhat, de a városközpontból felköltözik a hegyoldalra (eddig a Tüke díszkút medencéjében fetrengett), így mindenki jól járt: Bacchus és rajongói külön emlékművet kaptak (>Bacchanália szobor), a Tüke díszkút pedig megszabadult a pogány rémtől.

Komoly
Tüke pécsiül tőkét jelent. A szőlőművelés a római időktől identitásképző a városban, a melléktermék pedig mámorító. Az számított igazi pécsi polgárnak, akinek szőlője volt.

Ezen a díszkúton is minden Zsolnay: pirogránit és eozin. Az oszlop szőlőkaró, rajta szőlőfürtök, indák, rügyek, levélkék, a csúcsról pedig víz csordogál. Élet.

A Főpályaudvarról és a Vásárcsarnok buszmegállójából a 4 és 4Y számú buszokkal közelíthető meg, majd az Árkádtól 200 métert kell sétálni.

Parkolási lehetőség a Kossuth tér alatti mélygarázsban.