Szepesy Ignác-szobor

Zárás
24:00 órakor

Történet

Szepesy püspök rendkívül sokat tett a város tudományos fejlődéséért. Nyomdát hozott létre, megalapította a pécsi jogakadémiát, illetve a Klimo püspök által alapított első nyilvános könyvtárat mintegy négyezer példánnyal gyarapította.

A tiszteletére emelt, szürke gránit talapzaton álló bronzszobrot 1893-ban leplezték le. Kiss György, a város kedvelt szobrásza kapta meg a munkát. Ábrázolásában a főpap éppen lelép a szószék lépcsőjéről, magához szorítva a szentírást. Sok pécsi véleménye szerint a város legszebb szobra.

Egyperces - szerző: Horváth Viktor, író

Szepesy Ignác filozófiát és teológiát végzett tudós ember volt, a reformkor püspöke Pécsen, nagy hazafi és néptanító, a magyar nyelv művelésének harcosa. Iskolákat, nyomdát alapított, könyvtárat fejlesztett, és ezekre nem csak az egyházi kasszából, hanem magánvagyonából is sokat költött. Bár ma a korabeli nagybirtokosok vagyonait inkább közvagyonnak tekintenénk, ismerjük el Szepesy püspök nagyvonalúságát, jóindulatát és lelkiismeretességét.

Komoly
A törékeny főpap alakját Kiss György mintázta visszafogott, légies hangulatú és elegáns szoborrá a 19. században. Illik a Sétatérhez – talán csak reverendájának enyhén meglibbenő szegélye asszociál a romantika korának nagy társadalmi és művészeti viharaira.

Szepesy Ignác-szobor
+ 2Szepesy Ignác-szobor
+ 2Szepesy Ignác-szobor
+ 20, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0,
Fotó: Fot..: T..th L..szl.. 7623 P..cs

Megközelíthetőség

A Főpályaudvarról a 34, 35 és 36Y számú buszokkal közelíthető meg, majd a Barbakántól 300 métert kell sétálni.

Parkolási lehetőség a Barbakánnál.

Elérhetőség
Név
Szepesy Ignác szobor
Cím
7621 Szent István tér 
Nyitva tartás

hétfő: 00:00 - 24:00
kedd: 00:00 - 24:00
szerda: 00:00 - 24:00
csütörtök: 00:00 - 24:00
péntek: 00:00 - 24:00
szombat: 00:00 - 24:00
vasárnap: 00:00 - 24:00

Irány a webshop!