Pécsi Székesegyház

Jegyár
1800 Ft-tól
Nyitás
09:00 órától
Zárás
17:00 órakor
Történet

Amikor a templomot 1891-ben az ország püspökei és I. Ferenc József apostoli király jelenlétében, fényes ünnepség keretében fölszentelték, a budapesti újságok azt írták: „Aki mennyországot akar látni, az jöjjön Pécsre!” A Szent Péter és Szent Pál Székesegyház különleges épület.

Mai formáját a 19. századi átépítés eredményeként nyerte el, de újjáépítve is megőrizte a középkori katedrális varázsát. Belépve diadalív által kettéosztott hatalmas belső tér tárul föl, amelynek hatását a sátoros főoltár fokozza. A kóruson négy manuálos, 6101 síppal rendelkező orgona áll, az egykori pécsi Angster Orgonagyár alkotása. A Jézus Szíve és a Corpus Christi kápolnát Lotz Károly falfestményei díszítik. Székely Bertalan világhírű faliképei láthatók a Mária kápolnában és a Szent Mór püspökről elnevezett kápolnában. A 12. századi, nagy alapterületű, keresztboltozatos, öthajós altemplomban régészeti ásatások során megtalálták, majd újratemették Janus Pannonius pécsi püspök és humanista földi maradványait. Tiszteletére ugyanott szobrot állítottak. Az ezeréves múlt szellemiségét őrző, patinás épület délkeleti tornyából lenyűgöző kilátás nyílik a városra.

Jegyárak
Egyéni jegyárak: Teljes árú:1.900 Ft
Kedvezményes:1.300 Ft
Csoportos jegyárak:Teljes árú:1.500 Ft
Kedvezményes:1000 Ft
Családi jegyár:3.500 Ft

A Székesegyházban zajló felújítások miatt a templom jelenleg kedvezményesen látogatható!

További információk:

  • Belépés 6 éven aluliaknak ingyenes.
  • Kedvezményes jegy a jogosultságot igazoló dokumentum felmutatásával váltható. (Diákigazolvány, nyugdíjas igazolvány, pedagógus igazolvány)
  • A családi jegy maximum 5 főre érvényes. 4 fő látogatása esetén minimum egy gyereknek/diáknak, 5 személy látogatásánál 2 gyereknek/diáknak kell lennie.
  • 5 fő feletti családnál nagycsaládos igazolvánnyal rendelkezőknek további kedvezményeket tudunk nyújtani.
  • Csoportos jegy 10 főtől érvényes (15 fő felett 1 kísérő ingyenes, 30 fő felett 2 kísérő ingyenes)
  • Fogyatékkal élők részére a belépőjegy ingyenes.
Miserend
Hétfő-
Kedd-
Szerda-
Csütörtök-
Péntek-
Szombat18:00 - a nagytemplomban (latin nyelven)
Vasárnap8:00, 9:30, 18:00
Fotók
+ 5Székesegyház
+ 5ASCII
+ 5Fotók
+ 5Fotók
+ 5sdr
+ 5cof


Accessibility

It is accessible from the Main Railway Station by buses 34, 35 and 36Y and then you have to walk 200 meters from the Barbican.

Parking facility at the Barbican.

Elérhetőség
Név
Pécsi Székesegyház
Cím
7621 Pécs, Dóm tér 1.
Telefonszám
+36 30 373 8900
+36 72 513 057
Nyitva tartás

hétfő: 09:00 - 17:00
kedd: 09:00 - 17:00
szerda: 09:00 - 17:00
csütörtök: 09:00 - 17:00
péntek: 09:00 - 17:00
szombat: 09:00 - 17:00
vasárnap: 11:30 - 17:00

Irány a webshop!