Pécsi Galéria - Széchenyi tér

Történt egyszer, hogy az akkor már idős Kádár János hű emberével és régi elvtársával, Aczél Györggyel álruhában Pécsre vetődött. Ahogy jártak-keltek, jöttek-mentek a városban álruhásan, nézegették a kirakatokat, szóba elegyedtek az utca népével, hogy megtudják, miként megy a sora, elégedettek-e a dolgozók a boltok választékával, megfelelően vezeti-e a helyi tanácselnök a városi tanács munkáját, építi-e a helyi pártszervezet a szocializmust, Kádár János szeme egyszerre megakadt a főtér egyik házán egy nagybetűs feliraton: Pécsi Galéria.
– Nocsak, nocsak! Úgy látom, ez itt nem egy termelőüzem. Menjünk csak be ide, Aczél elvtárs!
Kádár János kifizette a belépődíjat – komolyan vette az egyenlőséget –, belépett, de azonnal hátra is hőkölt:
– Azt mondja meg nekem, Aczél elvtárs, hogy ez itt micsoda – és a kiállító terem középén terpeszkedő óriási, szalmából készült ötágú csillagra mutatott –; ha jól tudom, maga foglalkozik a… a kultúrával és a művészekkel.
– Igenis, Kádár elvtárs. Úgy látom, hogy az ott egy ötágú csillag. A nemzetközi munkásmozgalom jelképe. Országunk címerében is…
– Az már igaz, hogy a címerünkben is ott van. Na de hát szalmából?! Nem tiszteletlenség ez a néphatalommal, a kommunizmus nemes eszméjével és a Szovjetunióval szemben? Micsoda művészeket támogat maga a magyar dógozók kemény munkával megteremtett javaiból? Aczél György mintha zavarban lett volna, hiába, ő sem volt már fiatal, aztán felélénkült; műveltsége és minőségérzéke most sem hagyta cserben:
– A fiatalos posztkonstruktivista diskurzus idézőjeles megközelítése az agrár eredetű faktúra és az absztrakt indusztriális forma szintézisével reprezentálja a munkásosztály és a parasztság organikus és megbonthatatlan szövetségét. Kádár János a fejét ingatta, Acél György pedig rosszat sejtett.
– Ha kívánja Kádár elvtárs, bezáratjuk a galériát, elbocsátjuk az igazgatót, és leváltjuk a képzőművészt.
– Hát nem tudom, Aczél elvtárs, meg köll mondani böcsülettel, nem tudom. Az én időmben nem volt ilyen… ilyen faktúra.
Kifelé indult volna, ám hirtelen elbotlott egy bazaltkockában.
– Hát ez meg mit keres itt?
Erre Aczél György lehajolt, enyhén reszkető kezével levette a távollátó szemüvegét, helyette feltette olvasószemüvegét, és kibetűzte a bazaltkocka-kupac mellé írt szerzőt és címet:
– Pinczehelyi Sándor: Az utcakő a proletariátus fegyvere.
Kádár elgondolkodott.
– Nem köll bezáratni ezt a Galériát.
A Pécsi Galéria aranykora volt a 80-as évek.

Komoly
A '70-es évek végén megnyílt hely valóban a város legfontosabb képző-, ipar-, fotó- és építőművészeti kiállítótere volt a 80-as években. A művészi szabadság, a liberalizmus és a kifinomult lázadás szigete a mind erőtlenebb diktatúra utolsó évtizedében. Örüljünk neki, hogy ma is működik.

A pécsi és baranyai képző- és iparművészet a 60-as,70-es évektől a magyar művészettörténet jelentős tényezőjévé vált.

A Főpályaudvarról és a Vásárcsarnok buszmegállójából a 4 és 4Y számú buszokkal közelíthető meg, majd az Árkádtól 500 métert az Irgalmasok utcáján felfelé kell sétálni.

Parkolási lehetőség a Kossuth tér alatti mélygarázsban.