Nyitás
11:00 órától
Zárás
17:00 órakor
Történet

A pécsi és baranyai képző- és iparművészet a 60-as, 70-es évektől a magyar művészettörténet jelentős tényezőjévé vált.

A közép- és felsőfokú művészeti képzés, a városban és a megyében létrejött szakmailag hiteles művészeti alkotótelepeken folyó minőségi munka, múzeumainak sokszínűsége eredményeképpen országos jelentőségű nemzetközi kontextusban is mérhető művészeti közösség jött létre.

Pécs művészközössége szinte kikövetelte magának, hogy az alkotói eredmények bemutatására Pécs Városi vezetése 1977-ben létrehozza az első, kortárs művészetet bemutató kiállítótermét, majd ezt követően 1979-ben a Széchenyi téri kiállítóterem megnyitására kerülhetett sor. Ez a helyszín már lehetővé tette nagyobb és sokféle, akár országos kihatású események megvalósítását. Akkor a Nyugat– és Kelet-Európai művészek, alkotók itt találkozhattak, cserélhettek információt egymással, melynek révén a Pécsi Galéria nemzetközileg is elismert kiállító- és találkozó hellyé vált.

A Pécsi Galéria nemcsak Pécsett, hanem az országszerte és Európa számos országában szervezett, bonyolított bemutatókat. Tematikus kiállításai, alkalmazott grafikai tárlatai, építészeti és designkiállításai országos és nemzetközi hírnevet biztosítottak a mai napig is.

Pécsi Galéria - Széchenyi tér
+ 20, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0,
Fotó: Fot..: T..TH L..SZL.. +36309971035
+ 20, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0,
Fotó: Fot..: T..TH L..SZL.. +36309971035
+ 2Pécsi Galéria - Széchenyi tér
Elérhetőség
Név
Pécsi Galéria
Cím
7621 Pécs, Széchenyi tér 14
Telefonszám
+36 72 210 436
Email
Nyitva tartás

hétfő: zárva
kedd: zárva
szerda: 13:00 - 17:00
csütörtök: 13:00 - 17:00
péntek: 11:00 - 17:00
szombat: 11:00 - 17:00
vasárnap: zárva

Irány a webshop!