Több mint 30 ezren követik Gyürüs Lajos blogját, amit eleinte csak hobbiból indított. Mostanra azonban hatalmas értéket halmozott fel több tízezres fotóalbumával és történeteivel. A Régi Pécs Blog mindannyiunk kedvence. Arra voltunk kíváncsiak, hogy ki az, aki igazgatja a háttérben, hogyan kezdte és mi a célja!

Mintha nem is pécsi lett volna

Gyürüs Lajos Pécsett született és már kiskorában is megszállottan figyelte a város utcáit, épületeit és építőművészeti alkotásait.

– Úgy csináltam, mintha turista lennék. Legalábbis úgy éltem meg. Sokszor fotóztam is azokat a helyeket, házakat, amelyek megtetszettek. Valahogy próbáltam “nem pécsi” szemmel látni a dolgokat – mondta Gyürüs Lajos, aki építésznek tanult, jelenleg viszont szoftverfejlesztőként dolgozik.

Kép

1896 – Kerékpár stadion

Rendszerváltás hozta meg neki a fordulópontot

– Egykori munkahelyemen kidobtak volna ötszáz darab fotót, ami a városról készült az ’50-es és ’60-as években. Megmentettem őket. Ezzel kezdődött a gyűjtési szenvedély – mesélte Gyürüs Lajos.

Kép

Gyürüs Lajos

2012-ben indult és azóta is népszerű

A fotók csak gyűltek, végül a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa-projekt adta meg az utolsó lökést.

– Nagyon zavart, hogy a projekten belül kihagyták Pécs múltjának a bemutatását. Nem találtam komolyabb oldalt, ami ezzel foglalkozott volna, így végül 2012-ben elindítottam a Régi Pécs oldalát.

Voltak akkor már hasonló tematikájú oldalak a városról, de a Régi Pécs valahogy más volt – hamar megszerették az emberek. Az első évben még kétezer alatt volt a követők száma, most, 2021-ben közel 31 000 követője van.

Egyedül csinál mindent


A Régi Pécs oldalán a 19. századtól egészen napjainkig találhatóak képek, képeslapok vagy újságcikkek. Ezekhez Lajos minden alkalommal ír is egy történetet. Szerinte ez az oldal sikerének egyik kulcsa.

A történeteket könyvekből, régi újságokból és levéltárlatokból gyűjti.

2013-ban egy saját oldalt, a Régi Pécs Blogot indította el, ahova terjedelmesebb cikkeket is szokott írni. Nem csupán épületek vagy szobrok történetéről, hanem az akkori szokásokról és jelenségekről is ír – legyen szó divatról vagy akár egy ember kalandos történetéről.

Kép

1958 – A Király utca és villamosa

Magukat a képeket archívumokból, gyűjteményekből, saját kollekciójából szedi, de rengeteg alkalommal az oldal olvasói küldenek számára anyagot.

Jelenleg több mint 10 000 képe van


Gyürüs Lajos arra törekszik, hogy olyan témával kapcsolatban posztoljon, “ami nem mostanában volt”. Megnézi a gyűjteményét, szemezget belőle, majd végül ezekből kerülnek ki idővel az oldal falára a képek. Lajos azokat a fotósokat szereti a legjobban, akik egy kicsit mindig kilógtak a sorból.

Kép

1971 – Nagy Lajos király útja – A “pizsamaházak”

Az emberek pedig imádják ezeket.

A világ minden pontján, Kanadától egészen Ausztráliáig mindenhonnan van követője.

Fiataloktól kezdve egészen az idősekig mindenkit érdekel az oldal. A fiatalokat azért, mert kíváncsiak a régmúltra, a korban tapasztaltabbak pedig szeretnek nosztalgiázni.

Lajos néha elgondolkozott, hogy abbahagyja oly szeretett hobbiját, de végül – hála égnek – nem hagyott fel vele. Egy darabig még biztosan csinálni fogja az oldalt, amely egyértelműen hiánypótló tartalom az internet világában. Ezt pécsi lakosként, és a város szerelmeseként személyesen is csak támogatni tudom! Egyszóval: Köszönjük Lajos!

fotók: Gyürüs Lajos/Régi Pécs gyűjteményéből*

Irány a webshop!