Szlovák nyelvtanulást segítő hanganyagok

Idegen nyelvek nélkül manapság már nehezen boldogulunk a világban. Bárhová is indulunk, legalább egy világnyelv ismerete szükséges ahhoz, hogy ételt rendeljünk az étteremben, odataláljunk az úti célunkhoz, bejelentkezzünk a szállodába, vagy akár csak egy kávét kérjünk egy presszóban.

Bár egy világnyelv ismerete elengedhetetlen, de emellett hasznos tudni más idegen nyelven is, különösen, ha az egy szomszédos ország nyelve. Az élet hozhatja úgy, hogy itthon vagy egy szomszédos országban hosszabb-rövidebb ideig kommunikálni kell, vagy munkából fakadóan kényszerülünk arra, hogy megismerjünk egy másik kultúrát, ezzel együtt egy másik nyelvet is.

A nyelvtanulást nem lehet elég korán kezdeni, ha általános iskolában sajátítjuk el és visszük tovább, könnyebben megragad.


A nyelvtanulás művészete


Ha elkezdesz egy idegen nyelvet tanulni, először meg kell ismerni az adott nép habitusát, temperamentumát, szokásait. Melyik nyelvcsaládból származik, hogyan kommunikálnak, hangosak, harsányak vagy visszafogottak, kimértek?

Hallani kell a dallamosságát, látni kell az anyanyelvi emberek egymás közötti kommunikációját és látni a testbeszédet. Ha mindezt megfigyeled, egyszerűbb dolgod lesz. Nem feltétlenül egyszerű, de legalább bele tudod képzelni magad egyes szituációkba, és könnyebben megérted majd, mit miért is mondanak vagy használnak máshogy, mint ahogy azt itthon szokás.

A nyelvtanuláshoz még egy fontos dolog hozzátartozik: a hanganyag. Megfelelő hanganyag nélkül ugyanis sokkal nehezebb megismerni és megérteni az ok-okozati összefüggéseket, és nem csak leírva látni, hallani is kell a szavakat, mondatokat.


Hanganyagok széles választéka


Ahogy minden idegen nyelvből, a szlovák nyelvből is léteznek itthon hanganyagok. A legátfogóbb idegen nyelvi könyvesbolt az Oxford Corner Könyvesbolt, ami webshopként is üzemel, és a legritkább különlegességek is megtalálhatók weboldalán, akár a szlovák nyelvről, akár más idegen nyelvről legyen szó.

Aki általános iskolás hanganyagokat keres, a legjobb helyen jár, ha az Oxford Corner Könyvesboltot választja.

Slovenčina pre 1-5. ročník základnej školy CD az egyik legközkedveltebb CD kiadvány általános iskolai segédanyagként. A felső tagozatosoknak pedig CD Slovenčina 5-8. Test segíti a szlovák nyelvtanulást.


Még több idegen nyelvű könyv


Több nyelvtanulást segítő könyv van forgalomban, és nem könnyű megtalálni az igazit. Arra kell törekedni, hogy olyan spektrumú könyvet válassz, amihez munkafüzet is tartozik, és több lépcsőben, érthető fejezetekre tagoltan halad végig a nyelvtanulás rögös útján.

Az Oxford Corner Könyvesbolt széles kínálatában az angol, német, francia, olasz és spanyol nyelvkönyvek és hanganyagok mellett orosz, holland, latin, román, szerb, szlovák, kínai nyelvű könyvek és kiadványok is fellelhetők.


Irány a webshop!