Értékelés
Bányabezárás, munkanélküliség, kilátástalanság. Alkoholba és öngyilkosságba menekülő, lelkileg összeroppant emberek. Székelyföld? Magyarország? Nem a helyszín számít. Székely Csaba Bányavidék-trilógiájának első darabja, a Bányavirág nem azt a nosztalgikus-idilli képet erősíti, melyet Erdéllyel szokás azonosítani. Az író fájdalmasan groteszk humorral és erős öniróniával tárja elénk a székely kapuk mögötti világot. A világot, ahol a romlás lassan mindent elér.
Színműve a nagy hegyek és fenyvesek közt, egy hajdani bányatelepen játszódik, ahol a megélhetést biztosító bányát sok éve bezárták, az ott élőknek alig van munkájuk, aki teheti, menekül innen. Van, aki a városba, vagy még messzebb; de van, aki csak karnyújtásnyira: a pálinkásüveghez vagy a halálba.
A dráma főhőse, Iván bányász volt, jelenleg nincs munkája, gondozza magatehetetlen apját, s várja, hogy az meghaljon végre. Közben pedig iszik, mint mindenki a faluban. S hogy a szerelem se legyen oly egyszerű, Iván és Mihály, a község orvosa ugyanahhoz a nőhöz vonzódik: Iván féltestvéréhez, Ilonkához…
E tragikomédia több szállal is kötődik Pécshez: két éve a POSZT Nyílt Fórumán felolvasószínházi előadásként ismerte meg a szakma, tavaly a marosvásárhelyi teátrum három díjat is nyert vele a fesztiválon.
