Szakonyi Károly: Adáshiba

Időpont
2020.04.20. 19:00 - 20:30
Háttér

Szakonyi Károly Adáshibája (1970) az a darab, amely az 1960/70-es évek fordulóján kibontakozó groteszk drámai vonulat egyik nyitányának tekinthető, amellyel írója egy csapásra ismertté vált itthon és külföldön egyaránt, és amely Örkény Tótékján és Macskajátékán kívül a legtöbb nemzetközi bemutatót érte meg. Színházunk műsorpolitikájában A szent család című Schwajda-komédia folytatása – ott az egyedül élő Anya és a négy gyerek viszonyának ,,könyörgés a szeretetért” tragikomikumát mutattuk fel –, a Szakonyi-műben Bódogék a még látszatra működő család felbomlásának nevetséges, de ijesztően fenyegető és össztársadalmi méretű folyamatával szembesülünk.

A Pécsi Harmadik Színház bemutatójának fő célja, hogy a MIÉRT?-re próbáljunk választ adni. Bódogék életformájának tragikomikuma, hogy azt hiszik, emberi normák szerint, békés családi körben élnek. Mindenki úgy tesz, mintha érdekelné a másik sorsa, és a családi összejövetelhez a televíziózás csak háttérül szolgálna. Valójában már rég fordított a helyzet: életük előterében a technikai eszköz áll; a kommunikálásuk valójában háttérbeszélgetés, amely felületességből, egy-egy szó elkapásából, félreértésből és mellébeszélésből áll. Tulajdonképpen ez a lényege és remek leleménye Szakonyi Károly drámaírói technikájának: a párhuzamos dialógusszerkesztés. A dialógusok úgy siklanak el egymás mellett, mint az emberek az életben. A párhuzamos monológokban mindenki mondja a magáét, a párbeszéd, a kommunikáció halvány reménye nélkül.

Szakonyi keserű következtetése szerint Bódogékat maga az Isten sem tudja megmenteni, rajtuk a csodák sem segítenek. Pedig Emberfi–Krisztus szokatlan, fantasztikus tettekre képes: a vizet borrá változtatja, a béna szomszédot meggyógyítja, a dráma csúcspontján pedig előidézi az adáshibát.

Szakonyi komédiájának groteszk hangvétele életünk kiüresedésének veszélyeire figyelmeztet. Napjaink anyagi jólétével a tudati fejlődés nem tart lépést, ez az, amit nem pótolhat az információáradat, az okostelefon, a tévéképernyő, a szórakoztatási dömping; e nélkül kiürülnek, elsekélyesednek emberi kapcsolataink, tartalmát veszti a család mint mikroközösség, tagjai pedig egymás mellett élő, egymással kommunikálni képtelen, boldogtalan és szerencsétlen emberek lesznek. A család válságától már csak egy lépés a család felbomlása! Az Adáshiba ennek az életforma-válságnak a nagyszabású, erőteljes látlelete.

Megközelíthetőség

Megközelíthető 2,4 számú buszokkal, leszállás Mecsek áruháznál.

Elérhetőség
Név
Pécsi Harmadik Színház
Cím
7633 Pécs, Hajnóczy út 41.
Telefonszám
+36 72 252 478
Email
Irány a webshop!