Rózsaszín Zsolnay Kiállítás

Jegyár
800 Ft-tól
Nyitás
10:00 órától
Zárás
17:00 órakor

Mi így ismerjük

1883 egy kora nyári reggelén a sugárzó szépségű Zsolnay Júlia régi terrakotta szelencét talált műterme asztalán. Belenézett, aztán ijedten csukta vissza a fedelet. Átsietett vőlegénye dolgozószobájába, de ott csak a cselédlány törölgetett a rajzállványok között: az úr a mintázóműhelyben van, mondta a lány. Júlia ment a mintázóműhelybe, de addigra Sikorski Tádé már onnan is továbbállt, ment utána épületről épületre, végül az agyagelőkészítő üzemben érte utol, ahol Tádé a bajor művezetővel vitatkozott a nagy Koller görgős agyagzúzó mellett a gépben kevert kaolin kezeléséről. A nagymihályi bánya majd egyéves produktuma lötyögött a tartályokban, Zsolnay úrnak, a tulajdonosnak kölcsönt kellett felvennie, hogy kedvezményen felvásárolhassa. Nagy fogás volt.
A bajor szakember elszökött, amikor meglátta a felindultan közeledő művésznőt.
– De hát kedves Tádé, hogyan gondolta? – és Júlia mutogatta az oldalához szorított szelencét, hogy a munkások ne lássák meg – ezt ön tette lopva az asztalomra ma reggel. Tüstént vegye vissza. Követelem.
Júlia szeme szikrákat szórt, Tádé behúzta fülét-farkát.
– Oh, mein schatz, bocsánatáért esdeklem. Kérve kérem, csak ma este, csak ma este, és senki nem látja meg.
– De hát hogy gondolja ezt ön? De hiszen ez erkölcstelen. De hiszen ez egy…
– Igen, ez az, liebe Júlia.
– Egy… egy francia rouge.
– Tak. Azazhogy igen, Azazhogy könyörgöm. Tudom, hogy az esküvőnk előtt…
– Nem. Soha. Még az esküvő után sem. Mit gondol ön? Nagyot csalódtam önben, mondhatom. Ez, ez a tárgy a léha színésznék és utcai leányok praktikája. Egy rouge! Az én műtermemben! – sziszegte Júlia, aztán ahogy Tádé jelentőségteljesen hallgatott, hallgatott, hallgatott Júlia elbizonytalanodott.
– Különben is mérgező pigmentumokkal préparálják. Jodtinktur és bromhaltig.
– Nem, nem, ez egészséges, kérem, bízzon bennem – és kissé feljebb vonta bal szemöldökét –, izopropil-mirisztát van benne, és…
– És?
– És lágy kollagén – mondta Tádé, és közelebb lépett.
Júlia suttogott:
– Skandallumot akar ön?
– Csak ma este. Csak nekem. Kérem.
Júlia vonásnyit feljebb vonta bal szája szélét, nem válaszolt, hátat fordított, elsétált az agyagzúzó mellett; Tádé és a munkások a szemük sarkából nézték, amint ruhája ujjába csúsztatja a szelencét. Ám ekkor mi történt!
Az üzemcsarnokba belépett Zsolnay Vilmos, az atya. Szakáll, kalap, pápaszem. Rövid munkakabátjából a láncnál fogva előhúzta zsebóráját, a munkások lázasan dolgozni kezdtek, Tádé leendő apósa üdvözlésére sietett, Júlia ruhaujjából kicsúszott a szelence, és összetört a keverőtartály szélén, a tartalma pedig belehullott a langyos, nyúlós masszába. És mielőtt a gépeket leállíthatták volna, elkeveredett benne, visszavonhatatlanul, örökre és teljesen.
– Oh mein Gott! – Zsolnay Vilmos a tartályhoz rohant – mein Gott und Heilige Sacrament! Az egész készlet! – levette kalapját, és beletúrt ősz üstökébe. – De hát ez a kaolin az összes konyhai edény máza tíz évre előre! Rouge fazekak az én gyáramból! Ezt a szégyent! A gyár, a gyár, ó, micsoda Schande, micsoda Schande!

Komoly
A rózsaszín hasznos ágazat volt. A 19. századi Pécs, sőt Közép-Európa háztartásait látta el egyszerű és szép tárgyakkal – zsírosbödönökkel, boroskancsókkal, tintatartókkal, bögrékkel és mosdótálakkal, éjjeliedényekkel, vizeskancsókkal, lekváros csuprokkal, sütőformákkal.

A darabok között nincs két egyforma; hol a csőrük, hol a fülük, hol a hasuk formája különbözik, de gyakran a máz árnyalata sem ugyanaz. Ez még a kézművesség kora. Nem gazdaságos, de emberi. Ez a kor nem ismerte az eldobhatóság kultúráját; egy tárgy: egy élet.

A Kezdetben volt a rózsaszín című tárlat a Budapesten élő Winkler Barnabás gyűjteményét mutatja be. Az 1300 darabos kollekciót nem csak magukért a tárgyakért érdemes megnézni; általuk kapunk képet arról a letűnt világról, amelyben még nem volt vízcsap, palackozott bor és gyárilag befőzött, vákuumosan lezárt dzsem, nem volt golyóstoll és elektromosság.

A kiállítóterembe lépve, a nagy tömegben is halvány fényű máztól édes narkózissal árad szét ereinkben a rózsaszínség olvatag kéje. Veszélyes hely.

Történet

Kezdetben volt a rózsaszín – ez a kiállítás mottója, kifejezni azt, hogy a Zsolnay Gyár a kőedénygyártás után milyen termék lépcsőn fellépve jutott el exkluzív dísztárgyak készítéséig.

A rózsaszín háztartási edények a kézműves fazekasságot felváltó első sorozatgyártott tömegáruk, a középosztály otthoni használati tárgyai voltak: konyhába, mosdótál mellé, asztalra. A színt Zsolnay Vilmos kísérletei vezették be az 1870-es években, és a pécsi gyár amolyan divatszíne, márkajele lett a pink festés. Száz évvel később családi hagyatékban figyelt fel egy pink boroskorsóra Winkler Barnabás, aki évtizedeken keresztül gyűjtötte a rózsaszíneket, míg 2010-ben az Európa Kulturális Fővárosa címet viselő Pécsnek adta át gyűjteményét. Az állandó kiállítás 1200 pink használati tárgyat mutat be a gyár korai időszakából, Zsolnay Vilmos különleges kísérletének eredményét

Jegyárak

Belépők:
Teljes árú - 1300 Ft
Kedvezményes - 800 Ft
Díjköteles: 6 éves kortól

Zsolnay jegy (A Zsolnay Kulturális Negyed összes kiállításra érvényes, felhasználható a vásárlás napján - és az azt követő napon.)
Felnőtt - 4.990 Ft
Diák/Pedagógus/Nyugdíjas - 3.000 Ft

Rózsaszín Zsolnay Kiállítás
+ 2Rózsaszín Zsolnay Kiállítás
Fotó: Sasvari Janos
+ 265, 83, 67, 73, 73, 0, 0, 0, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32
+ 265, 83, 67, 73, 73, 0, 0, 0, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32, 32

Megközelíthetőség

A Főpályaudvarról és a Vásárcsarnok buszmegállójából a 4 és 4Y számú buszokkal közelíthető meg, majd a Zsolnay negyedtől.

Parkolási lehetőség a Zsolnay negyed parkolójában.

Elérhetőség
Név
Rózsaszín Zsolnay Kiállítás
Cím
7630 Zsolnay Vilmos utca 37.
Telefonszám
+36 72 500 350
Nyitva tartás

hétfő: zárva
kedd: 10:00 - 17:00
szerda: 10:00 - 17:00
csütörtök: 10:00 - 17:00
péntek: 10:00 - 17:00
szombat: 10:00 - 17:00
vasárnap: 10:00 - 17:00

Irány a webshop!