Próbáld ki a tandemugrást, ha igazi kihívást keresel!

Ha már úgy érzed, hogy minden program unalmas, és a hétvégék ugyanolyan monoton módon telnek, mint a hétköznapok, légy részese egy olyan extrém kalandnak, mint a tandemugrás! Akár egyedül, akár a barátaiddal vagy a családoddal próbálod ki, mindenképp emlékezetes marad a számodra.


Mindezt lehetőséged van kipróbálni a Tandemugrás - Millennium Tandem Team dunaújvárosi ugróbázisán, ahol a cég szakértő csapata mindenben a segítségedre lesz. A program ár-érték aránya kiváló, a tandemugrás árak a cég honlapján bárki számára megtekinthetőek. Itt azt is ki tudod választani, hogy szeretnél-e videófelvételt készíttetni az ugrásodról, illetve ez hány kamerával, milyen nézőpontból készüljön.


Garantált az adrenalin


A tandemugrás nem mindennapi érzés, hiszen képzeld csak el, hogy 4000 méter magasból kiugrasz egy repülőből, egy rövid ideig szabadeséssel zuhansz, majd az ejtőernyő kellemes ringatásával érsz földet. Közben hihetetlen látvány tárul eléd a magasból, ahonnan minden parányinak látszik.


Az ugrás során nem gondolsz a mindennapi problémákra, teljesen átadod magad az élménynek. A modern életvitel során kevés olyan kalandban lehet részed, ami teljes átélést, flow-élményt biztosít. A tandemugrás ezt garantáltan teljesíti, hiszen olyan adrenalibomba, hogy nem is tudnál másra gondolni közben, mint magára az élményre.


A biztonság is fontos szempont


A tandemugrás kifejezetten biztonságos, hiszen egy tapasztalt ugróhoz vagy kötve, aki szakértelemmel irányítja az ugrást és az érkezést. Ezért attól nem kell tartanod, hogy nem vagy tapasztalt ebben a sportban, hiszen kifejezetten azok számára találták ki, akik még csak ismerkednek az ejtőernyőzéssel.


A Tandemugrás - Millennium Tandem Team csapata minden szükséges információval ellát, tehát nincs szükséged semmilyen előképzettségre az ugráshoz. Ha pedig megszereted ezt a sportot, náluk arra is van lehetőséged, hogy megtanuld, és te magad is gyakorlott ugróvá válj.


Érdemes videófelvételt készíttetni?


Erre a kérdésre egyértelműen igen a válasz, hiszen ez a felvétel örök emlék marad a számodra, amit évek múlva is szívesen fogsz megnézni. Arról nem is beszélve, ha a munkatársaiddal vagy a barátaiddal közösen veszel részt a programban, egy ilyen felvétel lejátszása a munkahelyi csapatépítő része is lehet.


Az egykamerás felvétel az ugró szakember nézőpontjából veszi az ugrást, a két- vagy többkamerás felvétel pedig - egy vagy két légi operatőr bevonásával - külső nézőpontból, messzebbről készül. Ez utóbbi esetén a háttér látványa nagyobb teret kap. A videófelvétel készítése csak kisebb mértékben növeli meg az ugrás árát, ezért nem érdemes kihagyni ezt a lehetőséget. A többkamerás felvétel igénylését azonban a megrendeléskor jelezned kell, hogy a légi operatőr vagy operatőrök a rendelkezésre álljanak.


Ha te is szeretnéd kipróbálni magad egy igazán extrém sportban, válaszd a tandemugrást, ami garantáltan kiragad az unalmas hétköznapokból!


Irány a webshop!