Példák, amelyek Pécset is boldogabb várossá tehetnék: buszmegállók és a táblák

Összeszedtünk néhány olyan külföldi példát, amiket ha átvennének itthon is, boldogabb lehetne az élet. Sorozatunkban próbálunk olyan, Pécsett is alkalmazható ötleteket bemutatni, amelyek nem, vagy csak alig kerülnének pénzbe. Most a tömegközlekedési tájékoztatást vettük górcső alá!

Biztos feltűnt már, hogy Pécsett a buszmegálló tábla alatt elhelyezett információs tábla viszonylag apró betűkkel van szedve. Messziről nem látszik a megálló neve, és az sem, hogy milyen buszok járnak arra. Ha már a tábla alatt állunk, akkor is nehezen jövünk rá, hogy mi a helyes irány vagy hogy éppen hol állunk. Aki nem ismeri eléggé a menetrendet, nehezen igazodhat ki az ott látottakon. Persze, itt is akadnak kivételek, na meg olyanok, akik a telefon segítségével utaznak. Megnéztünk pár nagyvárost, ahol másképp csinálják!

BUSZMEGÁLLÓ AZ ALAGÚTNÁL


LONDON


Távolról is jól látszik. A táblákon messziről olvasható a megálló neve, az, hogy hova utazhatunk és az itt megálló buszok száma, valamint a menetrenden kívül van hálózati térkép, és betűrend szerinti megállólista is.


BUSZMEGÁLLÓ LONDONBAN
Londonban vannak megállók, ahol csak integetésre áll meg a busz, amivel időt és üzemanyagot takarítanak meg. Itt egyébként két megállótípust különböztethetnek meg. A kötelező megállóban (Bus stop) minden esetben meg kell állnia a busznak. Akkor is, ha nincs felszálló a megállóban és senki nem jelezte a leszállási szándékát a buszon. A feltételes megállóban (Request bus stop) csak akkor kell megállnia, ha van felszálló a megállóban vagy valaki jelzett a buszon.


PÁRIZS

Párizsban a megállókban látható az elérhető járatok térképe, rajta a megállók nevei, megállóként a járat közlekedési iránya, valamint a legfontosabb helyek, mint templomok, kórházak, hivatalok és iskolák piktogramjai. Emellett egyéb információk a felszállási lehetőségekről, a tarifákról és a jegyvásárlási lehetőségekről.



A megállót jelző tábla tetején messziről olvasható a megálló neve, belül az irány szerinti végállomás, a járat száma és hogy melyik napokon közlekedik, mindez digitális kijelzővel, hogy változás esetén azonnal módosítható legyen.



JERUZSÁLEM


A megálló neve itt is jó messziről olvasható, ráadásul három nyelven, ahogy a buszok száma és az végállomás neve is. Van hálózati térkép, menetrend és egyéb információk is, sőt egy máshol még nem látott remek ötlet, a megálló térképe is, ami nagy segítség az utazónak.



A felülnézeti térképen számokkal jelzik a megállókat, és külön részletezik, hogy melyikből merre és milyen busszal utazhatunk. A térképen jelzik a tájékozódást segítő épületeket is.


A Pécs Aktuál korábbi cikke ebben a témában:

Jó példák, amelyek Pécset is boldogabb várossá tehetnék: a kukapiszoár!

PÉCS AKTUÁL/Fóris Gábor

Irány a webshop!