Mitől lesz a siker alapja egy marketingterv?

Hogy néz ki egy olyan marketingterv, amelyik hathatósan segítséget biztosít a célok eléréséhez egy vállalkozás életében? Melyek azok a tartalmi elemek, amiket nem tanácsos kihagyni egy ilyen céges dokumentációból?

Ideális esetben minden vállalkozásnál kellene lennie egy ilyesfajta átfogó leírásnak. A tapasztalat persze azt mutatja, hogy ez koránt sincs így. Ezen szeretnénk segíteni a bejegyzés keretei között.


Mit értünk a marketingterv fogalma alatt?


Formailag egy speciális dokumentumról van szó. Ennek célja összefoglalni azt a stratégiát, amivel a vállalkozás hatékonyan elérheti a célközönséget. Lehetőleg úgy, hogy az elérésből minél több érdeklődőt sikerüljön generálni.

A tervezés azért kell, hogy szervezett legyen a megvalósítás. Például a MiniCRM, mint a marketing automatizálás eszköze is akkor tud igazán hozzáadott értéket jelenteni, ha tudatosan kialakított koncepció mentén történik az alkalmazása.

Egy marketingterv akkor mondható célravezetőnek, ha kiderül belőle, milyen lépésekre és feladatokra van szükség a célok eléréséhez. Sőt, ideális esetben a dokumentáció arra is kitér, hogy miként fogjuk mérni a kampányok eredményességét.


Három kulcskérdés, amire egy marketingterv egyaránt kitér


Az első és megkerülhetetlen faktor annak a tisztázása, hogy a vállalkozás életében melyek a rövid és hosszú távú célok. Minél egzaktabban sikerül ezeket definiálni, annál kedvezőbb esélye lesz a megvalósulásnak.

A következő szempont a célcsoport meghatározása. Ha egy vállalkozás nem tudja megfogalmazni, kinek akar eladni, akkor csak vaktában puffogtat. Ezért kell a tervezésnél dedikáltan kitérni arra, milyen az ideális buyer persona.

Harmadrészt a leginkább kézenfekvő stratégia használatáról szükséges állást foglalni. Tehát meg kell határozni azokat a platformokat, azt a kommunikációs stílust és irányzatot, ahol és ahogyan a célközönséget el szeretnénk érni.


Milyen célravezető lépései lehetnek a marketingterv összeállításának?


Kezdésként szükség van egy vezetői összefoglalóra, amely nagy vonalakban felvázolja a célpiacot, a konkurenciát, a terméket vagy szolgáltatást, egyúttal kijelöli a célokat és az elérni kívánt irányokat.

Ezt követi egy alapos piackutatás, amit ki kell egészíteni a célcsoport körülhatárolásával. Érdemes belefoglalni a dokumentációba a konkurencia elemzését is, hogy ismert legyen a versenytársak által alkalmazott metódusok mindegyike.

Célok és mérőszámok is kelleni fognak egy átfogó tervbe. Meg kell határozni, milyen lépések és mérföldkövek mentén történik majd a megvalósítás. Anyagi ráfordítás nélkül ez persze nem fog működni, úgyhogy a költségvetést is érdemes belefoglalni a dokumentumba.

Végül a marketingterv akkor válik teljessé, hogyha a nyomon követés, valamint az optimalizálás lépéseit is tartalmazza.


Irány a webshop!