Memi pasa fürdője

Jegyár
Ingyenes
Zárás
24:00 órakor


Történet

A meleg víz hűlt helyét látjuk, bár ez a fürdő majdnem túlélte, csak 1880 körül bontották le.

A török előkelők minthogy - hitük szerint - javakat nem gyűjthettek, ezért jövedelmüket felélték, vagy vallási, kulturális intézmények alapításába fektették. Dzsámikat, mecseteket, derviskolostorokat emeltek a lélek épülésére, sírkápolnákat, türbéket a holtak emlékére. A tanulni vágyó ifjak számára iskolákat hoztak létre. A test megtisztulására pedig a fürdők szolgáltak. A török világutazó, Evlia Cselebi 1660 és 64 között itt járt és – talán némi túlzással - ezt írta: "Memi pasa fürdője kellemes szép épületű meleg fürdő, melynek fürdőszolgái, mint a nap, olyan tenyerűek." Arra mindenesetre van bizonyítékunk, hogy a fürdőben padlófűtés működött. A feltárás során masszírozó padok is előkerültek, s az előcsarnokban állt a díszes csorgókút.

Jegyárak

Memi pasa fürdője INGYENESEN látogatható.

+ 5
+ 5
+ 5
+ 5
+ 5
+ 5

Megközelíthetőség

Busszal a Főpályaudvarról 34, 35 és 36 számú buszokkal közelíthető meg, majd a Kórháztértől 400 métert kell sétálni.

Parkolási lehetőség a Pátria parkolóban (Pécs, Rákóczi út 3, 7621).

Elérhetőség
Név
Memi pasa fürdője
Cím
7624 Pécs, Ferencesek utca 35.
Telefonszám
+36 72 313 565
Nyitva tartás

hétfő: 00:00 - 24:00
kedd: 00:00 - 24:00
szerda: 00:00 - 24:00
csütörtök: 00:00 - 24:00
péntek: 00:00 - 24:00
szombat: 00:00 - 24:00
vasárnap: 00:00 - 24:00

Irány a webshop!