Mc Kemon & Kemonication Band

Időpont
2020.02.21. 21:00 - 23:00
Háttér

Mc Kemon és zenekara újra a Nappaliban!


MC KEMON Magyarország legismertebb MC-je, az Irie Maffia vezéregyénisége. Dalai őszinték, felszabadultak, hiszen mind a szöveget, mind a zenéket ő írta és így, a különböző hangszeres zenészekkel kiegészülve áll össze a Kemonication Band.

A csapat 2018 december 5-én debütált itt az Ellátóházban, több mint 300 néző előtt. Első lemezük, az INTRANZITcímet viseli. Érdekesség, hogy nem szerepel rajta ilyen című szerzemény. Hogy miért? Kemon így foglalja össze: „Az INTRANZIT cím azt a korszakomat jelképezi, amikor igazán elindult a zenei karrierem és egyre több ember kezdett megismerni, de a bürokrácia miatt hátra kellett hagynom az egészet. Elutaztam Londonba, visszajöttem, maradtam egy kicsit, aztán megint London. Időközben úgy éreztem magam, mintha folyamatosan egy tranzitban lennék a reptéren a megfelelő úticélomat keresve. Az albumon nem szerepel INTRANZIT című dal, mert az INTRO, INTERLUDE, meg az OUTRO szavakkal akartam összehozni az album címének a hangulatát. INT(ro), RAN (ex)ZIT a pontos megfejtés.”
A 2019-es év során a csapat nem unatkozott. A lemezen szereplő Mom&Dad című dalhoz, egy klip is forgott, ami egy kis betekintést enged Kemon lelkébe, múltjába. A videót, már több mint 13.000-en tekintették meg.
Az év során a zenekar fellépett, Pécsett, Szlovákiában, a Strand Fesztiválon, a Reggae Campen is. De az alig pár hónapos zenekar, a Budapest Park színpadát is bevette, hiszen a Follow The Flow zenekar előtt vendégeskedtek, több mint 10.000 ember előtt.
Az önálló koncertek sem maradtak el, találkozhattunk velük a legendás A38 Hajó Tetőteraszán, valamint a nyarat a népszerű budapesti PONTOON zárták. A pontot az év végére pedig, Az Akvárium Klubban, az Oho Macho vendégeként tették rá.
A 2020-as évben új dalokkal, klippel és hasonló koncertélményekkel készülnek a közönségüknek.

Belépő: 500,-

A koncertet a Hangfoglaló Program támogatja.
www.nka.hu
Megközelíthetőség

Parkolási lehetőség a Kossuth tér alatti mélygarázsban a Főpályaudvarról és a Vásárcsarnok buszmegállójából a 4 és 4Y számú buszokkal közelíthető meg majd az Árkádtól 500 métert az Irgalmasok utcáján felfelé kell sétálni,majd Széchenyi tértől a Király utca irányába.

Elérhetőség
Név
Nappali
Cím
7621 Pécs, Király utca 23-25.
Telefonszám
+36 72 585 705
Nyitva tartás

hétfő: 10:00 - 02:00
kedd: 10:00 - 02:00
szerda: 10:00 - 02:00
csütörtök: 10:00 - 02:00
péntek: 10:00 - 03:00
szombat: 10:00 - 03:00
vasárnap: 10:00 - 02:00

Irány a webshop!