Csöppnyi szeretet a hazai kézműves vásárokon

A Magyar Kézműves Szövetség idén sem tétlenkedik. Az advent közeledtével számos ünnepi forgatagban megtalálhatják készítőinket és több egyedi portékával, ajándékötlettel készülünk az ünnepekre. Bár tavaly csak az online világában tudtuk értékesíteni szebbnél szebb tárgyainkat, ebben az évben újra találkozhatnak személyesen is mestereinkkel. Különleges az alkotók világa, hiszen a színek, formák, anyagok ismerete mellett megannyi sajátos életérzést is kifejeznek tárgyaikkal.

Kép



Ezt a nem mindennapi világot mutatja meg évről évre a Magyar Kézműves Szövetség közel 60 alkotója, több mint 100 családi manufaktúrája. Több generáción keresztül igyekeznek azt a csodálatos kulturális örökséget életben tartani, a hagyományokat újrateremteni, amely a múltunk-jelenünk szerves része. Fontos számunkra az adventi időszak, hiszen ekkor még több szeretetet lehet tárgyainkkal kifejezni, a művészet nyelvén megfogalmazni.

Kép
A hagyományokat követve az idén is csatlakozunk a közmédia jótékonysági, Jónak lenni jó c. műsorához. Szaniszló Judit, nemezkészítőnk egyedi tervezésű gyönyörű lila nemezkalapját és hozzá illő nagyméretű, 55x245 cm-es stóláját ajánlja fel az egyesületünk a karitatív gyűjtéshez. Másik jó hírünk, hogy alkotóinkkal személyesen is találkozhatnak, ha ellátogatnak az ország különböző karácsonyi kavalkádjába.
Kép

Figyeljék és kövessék a Magyar Kézműves Szövetség közösségi facebook oldalát. Segítünk abban is, hogy csöppnyi szeretet és különleges holmi kerülhessen családtagjaiknak, hozzátartozóiknak a fa alá. Naponta jelentkezünk ajándékötletekkel és azt is megírjuk, hogy készítőinket hol találhatják meg.

Cégek, nagyobb üzemek is kedveskedhetnek egyedi meglepetésekkel dolgozóiknak. Szívesen adunk tanácsokat, hogy milyen hazai klasszikus kézműves tárgyakkal lepjék meg a munkatársaikat. A fővárosban a Vörösmarty téri, a bazilikai, illetve a szentendrei, balatonalmádi vásárokban kereshetik fel alkotóinkat.

www.magyarkezmuvesszovetseg.hu, facebook: Magyar Kézműves Szövetség

Szabó Kata

Magyar Kézműves Szövetség, elnök

Irány a webshop!