A padlás

Időpont
2019.10.29. 19:00 - 21:00
Háttér

Az előadás időtartama: kb. 2 óra 15 perc

1988-ban a Vígszínházban mutatták be – és azóta is repertoáron tartják – az LGT együttesben akkorra már összeszokott alkotópárosként működő Presser Gábor és Sztevanovity Dusán „félig mese, félig musical” műfaji megjelölésű darabját. A szerzőpároshoz a librettó társalkotójaként Horváth Péter, drámaíró csatlakozott. A mű azóta az ország szinte valamennyi színházát bejárta. Presser Gábor szerint „talán annak köszönhető a megtisztelő fogadtatás, hogy a mű egy családi, vagy közösségi darab, amely teljesen mentes a politikától és a történelemtől”. Lámpás, a szerelmespár Rádiós és Süni, a folyton szilvás gombócot készítő Mamóka és a többiek története 9-től 99 éves korig mindenkinek szól.

„... Nem is tudom, lassan egy negyedszázada már, hogy A padlás megszületett, azóta »tartja magát« kelet és nyugat közt, többször bejárta az országot, néhány külhoni helyre is eljutott. A Vígszínház hajdani igazgatója, Marton László kérésére dolgoztam át Dusán első darabváltozatát, naponta kellett felolvasnom az új jeleneteket az igazgatói irodában, aztán még fél évet dolgoztunk rajta a »fiúkkal«. Lelkesült, szép közös munka volt Presser Picivel és Dusánnal. Mintha rajtunk és Marton Lászlón, Radnóti Zsuzsán kívül még a nem létező Jóisten is ott lett volna a közelünkben azokban az ihletett hónapokban, ezért sikerülhetett úgy a mese, hogy még ma is örömöt szerez a nézőinek. És ez a legfontosabb: örömöt, energiát adni a nézőknek... a Mamóka által főzött szilvás gombóccal.”

Horváth Péter

„Huszonvalahány éve, A padlás bemutatásának idején, éppen a Vígszínházban és környékén sertepertéltem. Talán másodállású dramaturg voltam? Meg nem mondom! Csak arra emlékezem, hogy ott voltam. Sokszor ültem bent a darab próbáján, pedig álmomban sem hittem volna el, ha valaki azt mondja, hogy valaha rendezni fogom. Elképesztő és a várakozást ezerszeresen felülmúló volt a siker, amely azóta is, lassan huszonöt éve tart. Nem tudom, hogy ma, amikorra már A padlás klasszikussá lett, lehet-e, szabad-e többet mondani a darabról, mint annak mára szállóigévé lett sora: »mert kell egy hely!« Böhm György

Szereposztás

RÁDIÓS, aki egyszerűen fantasztikus:Fekete Gábor

SÜNI, fiatal lány, aki hegedülni tanul:Györfi Anna

MAMÓKA, öreg nénike, aki mindent tud az emberekről: Füsti Molnár Éva

BARRABÁS, B. Barrabás, a gengszter:Götz Attila

RÉVÉSZ, aki csak külsőleg azonos Barrabással: Götz Attila

HERCEG, finomlelkű szellem, 560 éves: Takaró Kristóf

KÖLYÖK, naív szellem, 530 éves:Stubendek Katalin

LÁMPÁS, a törpe zsörtölődő szellem:Urbán Tibor

MEGLÖKŐ, óriási szellem, 560 éves, süketnéma: Koncz Péter, Harka Máté

TÉMÜLLER, azelőtt házmester, most önkéntes: Tóth András Ernő

DETEKTÍV, aki még önmagát is kinyomozza: Stenczer Béla

ÜTEG, a detektív másik balkeze:Józsa Richárd

ROBINSON, a gép: Rubind Péter

Elérhetőség
Név
Pécsi Nemzeti Színház - Nagyszínház
Cím
7621 Pécs, Színház tér 1.
Telefonszám
+36 72 512 671
Irány a webshop!