Pécsett megnyílt a gasztronómia katedrálisa

A baranyai megyeszékhelynek mindig népszerű kereskedelmi színfoltja volt a város piaca, hiszen a környék kedvező éghajlati és földrajzi adottságai bőséges és változatos zöldség- és gyümölcsféle termesztésére, valamint termelői áru előállítására adtak lehetőséget. Az 1970-es években épült csarnok épülete azonban már egyre kevésbé felelt meg a jelen elvárásainak, ezért a város vezetése új piac kialakításáról döntött.

A Getto Tamás és Sztranyák Gergely vezetésével tervezett impozáns csarnoképületet 2022 júliusában vehette birtokba a pécsi közönség. Sokan megdöbbennek, amikor belépnek az új, mintegy 7500 négyzetméteres belső térbe, mert a hatalmas belmagasság és az árkádos – vagy inkább boltíves – kialakítás méretei inkább egy székesegyházra emlékeztetnek.

Az óriási és világos tér elején a virágárusok, utánuk a zöldség- és gyümölcskereskedők kínálják portékáikat, majd a különféle őstermelők következnek, akiktől magvakat, sajtot, lekvárt és egyebeket is lehet vásárolni.

„Nem csak a régi csarnok őstermelői jöttek át, hanem újak is csatlakoztak, eléggé széles portfólióval.”– meséli Dr. Orbán Krisztina vásárcsarnok vezető. „Külön figyelmet fordítottunk arra, hogy a helyi vállalkozások és termelők bemutatkozási- és árusítási lehetőséget kapjanak nálunk. Ennek előmozdítására az önkormányzattal közösen egy sikeres pályázatot is lebonyolítottunk.”

Az épület oldalhajójában alacsonyabb, a keleti bazárokra emlékeztető, zegzugosabb térben helyi kistermelők, kézműves üzemek és szakboltok étel- és italspecialitásai kerültek a kisebb pavilonok pultjaira. Órákat lehet eltölteni a különlegességek felfedezésével és kóstolásával, de már az is elragadó, ha csak a cégtáblákat olvasgatjuk: Mézike vegyeskuckó, Tejhely, Kincses Baranya, Mosolygós savanyú káposzta, Ízőrzők.

„Kereskedőink a pavilonokban különlegesebb árukat is kínálnak” – folytatta Dr. Orbán Krisztina. „Többféle étel-intolerancia mellett is fogyasztható élelmiszerek, reform-termékek, mikrozöldségek bőséges választéka is megjelent ezekben az üzletekben.”

Az oldalhajó következő egységében a pékek, majd a húsosok kaptak helyet. Utánuk következik az ételudvar, ahol

nemcsak a manapság divatos street-food irányzat fogásai, hanem a hagyományos piaci finomságok, a hurka-kolbász-lángos szentháromság is fogyasztható.

„Az épület mellett alakítottuk ki a szezonális árusításra alkalmas területet. Tavasszal palántákat, nyáron és ősszel az adott évszaknak megfelelő dömpingárut, télen pedig karácsonyfát lehet itt vásárolni. Ebben az új, többféle funkcióra alkalmas, modern épületben nemcsak a kereskedelemre, hanem a közösségteremtésre is nagy hangsúlyt fektetünk. Egyik fő célunk, hogy valós alternatívája legyünk a bevásárló központoknak!” – foglalta össze a csarnok vezetője.

Forrás: https://magyarkonyhaonline.hu/hirek/pecsett-megnyi...

Irány a webshop!