Ez a cikk röviden összefoglalja a laptopok történetét

Mikortól datálható a laptopok fejlődéstörténete? Milyen folyamat vezetett végig onnantól kezdve, hogy a laptopok ötlete elsőként kipattant valakinek az elméjéből? Illetve milyen mellékutak és vakvágányok merültek fel a sztoriban?

Izgalmas kérdésnek számít az, hogy miként alakultak ki a ma használatos laptopok. A cikk tehát egyfajta képzeletbeli utazásként ebbe enged betekintést. Menjünk vissza az időben, és nézzük meg a mai laptopok elődjeinek sztoriját.

Amikor maga a laptopkoncepció és ötlet megszületett

Az ötletgazda Alan Kay volt, aki egyébiránt a Colorado egyetemen végzett molekuláris biológusként. Ez kimondottan fontos tényezőnek számít a történetben, ugyanis a szokványos mérnöki meglátások helyett a számítógépet sokkal inkább egy szerves egésznek tekintette.

Ehhez mérten látott szorgalmas tervezőmunkához, és alkotta meg a Dynabook ötletét. A Dynabook egyébként inkább tablethez hasonlított az A4-es lap méretével, lapos kijelzővel és alatta billentyűzettel. Összehajtani tehát nem is lehetett volna.

Kay diákoknak szánta a modellt, az alacsony árra belőtt gépről pedig 1972-ben publikált első ízben a nagy nyilvánosságnak.

Hosszú út és fejlesztői munka vezetett addig, mire megszülethetett a működőképes laptop

Fontos tudnivaló, hogy a sztori kezdetén még a hetvenes években járunk, amikor még asztali számítógép sem létezett. Többek között ennek is köszönhetően végül nem Kay volt az, aki újabb szintre emelte a laptopok fejlődéstörténetét.

Merthogy a Dynabook márkanevet a Toshiba megvásárolta, majd 1989-ben Dynabook néven laptopot alkotott. Néhány évvel később, pontosan 1994-ben már az ultrabook-sorozat kerülhetett a piacra Dynabook SS néven.

Egészen 2002-ig kell ugrani az időben, amikor a Microsoft táblagéppel hívta fel magára a figyelmet. Kay véleménye szerint ez volt az első modell, ami a Dynabookhoz hasonlítható.

Mi az a Grid Compass, és miért számított óriási mérföldkőnek?

Egy hordozható komputer, amit még 1979-ben Bill Moggridge alkotott meg. Mai szemmel nézve nyilván elnagyolt és híján van a szépségnek. Viszont gondoljunk arra, hogy több mint negyven éve sikerült megalkotni.

Vagyis akkoriban óriási szenzációval ért fel. Olyannyira komoly teljesítménnyel bírt egyébként, hogy egyenesen a NASA-ban éppen akkor futó Discovery űrsiklóprogram keretei között kívánták alkalmazni.

Persze a széles körű elterjedését több tényező is nehezítette. Egyrészt jócskán akadtak gyenge pontjai teljesítmény szintjén, miközben a beszerzési ára csaknem az eget verdeste. Úgyhogy a lelkesedés berobbantásán túl túlzottan komoly sikersztorit nehéz volna társítani hozzá.

Viszont azt le kell szögezni, hogy a felsorolt fejlesztések nélkül ma nem használhatnánk ilyen fejlett és felhasználóbarát laptopokat.

Go to the webshop!