Újra gyerekrajzok varázsolják el a Dzsámit advent idején

A tavalyi elképesztő siker után idén újra épületfestő gyerekrajzpályázatot hirdet a Zsolnay Örökségkezelő NKft., hogy a jövő fényfestőinek alkotásai hozzanak fényt, szépséget és ünnepi hangulatot Pécs főterére. A legszebb rajzok a Dzsámi homlokzatán fognak megelevenedni az adventi időszakban.


Kép

Az idén ősszel megrendezett Zsolnay Fényfesztivál után nem kell sokat várni, hogy újra fényalkotások színesítsék a pécsi belvárost – ezúttal a jövő nemzedéke mutatkozhat be.

Újdonság, hogy a pályázat korhatárát kiterjesztették, így négy korosztály nevezhet: óvodások, alsó tagozatos tanulók, felsős diákok és középiskolások.


Kép

A rajzok elkészítéséhez a Dzsámi mintasablonját használhatják a fiatalok, amit tetszés szerint színezhetnek ki. Javasolt, hogy a rajzok kövessék az épület formavilágát, legyenek minél részletesebbek és színesebbek. Az alkotásokat személyesen, postázva, vagy szkennelve lehet eljuttatni a szervezőknek november 2–11. között.

A pályázatokból egy előválogatást követően kategóriánként 30-30 művet digitalizálnak a szervezők, amik láthatók lesznek a Dzsámi homlokzatán advent második, harmadik és negyedik hétvégéjén. Ezek az alkotások felkerülnek a gyerekrajzpalyazat.hu oldalra, ahol szavazni lehet, hogy ki nyerje a közönségdíjat. Szavazatok gyűjtésére december 10. 17.00 órától december 20. 17.00 óráig lesz lehetőség. A közönségszavazás mellett a szakmai zsűri is kiválasztja minden korosztály legjobb alkotását. A nyertesek értékes jutalomban részesülnek.


Kép
gyerekrajz
Fotó: Markovics Anita

Leadás:

A pályázat beküldésének határideje: 2021. november 19. 24.00 óra

Elektronikusan szkennelve: gyerekrajz@zsn.hu e-mail címre

Személyesen: Zsolnay Kulturális Negyed, Zsolnay Infopont&Shop

Postán: Pécs, 7626 Felsővámház u. 52.

A felhívás részletei és a mintasablon itt található: www.adventpecs.hu/rajzpalyazat

Irány a webshop!