Tudatosan és egészségesen - mindössze négy dologra kell figyelni!

Napjainkban nem kérdés, hogy mi került a figyelmünk középpontjába. Eddig is, de most még fokozottabban és teljes tudatunkkal koncentrálnunk kell az egészségünk megóvására és a betegségek megelőzésére.

A szokásaink megváltoztatása nem megy egyik napról a másikra. Kezdjük el kis lépésekben, először csak egyikkel, azt is csak apránként. Meglátod, hamarosan a napi rutinod részévé fog válni. Mindössze négy dolog van, amit minden nap észben kell tartani, lássuk, melyek ezek!


A megfelelő folyadékbevitel


Lerágott csontnak tűnik, de a létezésünk alapja, hogy naponta mennyi folyadékot iszunk. Reggel már keljünk úgy, hogy iszunk fél liter langyos, esetleg citromos vizet. Naponta 2-2,5 liter ivása javasolt, természetesen ez eltér nemtől, életkortól és testalkattól függően. Egy 2 méteres férfinak akár napi 4 liter víz is javasolt, míg egy 160 cm-es nőnek elég a napi 2 liter.

Ha mellette sportol is az illető, a mozgással és izzadással járó folyadékveszteséget pluszban kell pótolni. A szénsavas víz nem helyettesíti a folyadékbevitelt, sokszor még káros hatással is van az egészségünkre. A frissen facsart gyümölcs- és zöldséglevek, valamint a gyógyteák is kitűnő folyadékpótlók.


Minden nap egy kis mozgás


Ha mostanában sok az otthon eltöltött idő, az se okozzon gondot. A szobai sporteszközök nagyon jó segítséget nyújtanak ahhoz, hogy lépésről lépésre visszahozd a mindennapjaidba a rendszeres mozgást. Itt is a fokozatosság van érvényben már csak azért is, hogy a hirtelen mozgás nehogy valamilyen húzódással, rándulással járjon. A szabad levegőn tett séta is nagyszerűen megfelel.

Érdemes a mozgást mindig 5-10 perces bemelegítéssel kezdeni, hogy izmaink hozzászokjanak a feszítettebb tempóhoz, de figyelj rá, nehogy túlterheld a szervezetedet! A mozgást kiegyensúlyozott és mértékletes étrenddel egészítsd ki!


A nyugodt és pihentető alvás


Amikor betegek vagyunk, a szervezet rögtön azzal jelez, hogy lelassítja az anyagcserét és ágyban maradásra ösztökél. A testi-lelki békénk megőrzéséhez nélkülözhetetlen, hogy eleget aludjunk. Mindenkinek megvan a maga biológiai órája és tudja magáról, hogy mennyi az a mennyiség, amelyre minden nap szüksége van. Ezt nem szabadna elfelejteni és tudatosan készülni kell rá, hogy meglegyen ez az óraszám.

Sokan nem tudják, de ha pl. 7 óra a napi szükségleted, akkor az is megfelelő, ha ez több részletben adódik össze. Jól jöhet egy kis délutáni szunyókálás. De akkor se essél kétségbe, ha éjjel felébredsz és csak bóbiskolva alszol, az is beleszámít a pihenésbe, és túl fogod élni a másnapot.


Vitaminokról


A megfelelő vitaminpótlás minden évszakban, de a téli hónapokban különösen fontos, hiszen akkor még a korábbinál is kevesebb zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk.

Figyeljünk rá, hogy egyes vitaminok vízben, míg mások zsírban oldódnak, illetve hogy bizonyos vitaminok együtt erősítik, mások gyengíthetik egymás hatását. Az életvitel is befolyásolja a szükséges dózist, de vigyázni kell, hogy a napi adagot se haladjuk meg!

Irány a webshop!