Szívvel-lélekkel és barátsággal

A közelünkben zajló, az egész világot megrázó háború árnyékában egyrészt talán semmiképpen nem didaktikus egy két nemzet közötti kapcsolat ápolásának fontosságáról, vagy a kultúra határokon átívelő szerepéről beszélni. Másrészt nyilván maga a konfliktus sem hagyható szó nélkül. Illetve zenekarokról lévén szó, nem hagyható zene nélkül: a Pannon Filharmonikusok és a Wrocławi Filharmonikus Zenekar együttműködése szavak nélkül üzen a normalitásról, a békés életről, az értékekről. A pécsi zenekar március 24-én a Kodály Központban mutatja be Szívvel-lélekkel című hangversenyét, másnap a budapesti közönség találkozhat a zenekar azonos műsorával, illetve határokon átívelő munkásságuk állomásaként vendégjátékukat a wrocławi közönség 27-én hallgathatja meg. A lengyel társulattal Barátsággal című koncertjükön Pécsett április 28-án találkozhatunk.


Kép
creditDékány Zsolt_Bogányi Tibor karmester PFZ
Fotó: www.dekany.hu +36303199550

Az izgalmas sorozatban a zenekar kitűnő partnere Balog József Lajtha-, és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, akit évek óta tartó, szoros szakmai kapcsolat fűz a pécsiekhez. 2007-ben a Liszt-verseny döntőjében játszott először Balog a társulattal, az eltelt években a nemzetközi zenei szcéna elismert, nagyhatású muzsikus egyéniségévé érett, és a Pannon Filharmonikusok is nagy ívű pályát járt be. Brahms mintegy szimfóniává növesztett, gyönyörű és kihívóan virtuóz II. (B-dúr) zongoraversenyének bemutatására szövetkeztek ez alkalommal. A zenekar Brahms szimfóniáit sorra bemutató egyik múlt évadbéli koncertjén Balog Ludwig van Beethoven c-moll zongoraversenyével kápráztatta el a közönséget, majd játszotta többek között Richard Strauss Burleske zongorára és zenekarra című darabját, ez alkalommal azonban ő tolmácsolja Johannes Brahms művét, amely az érett férfit és zeneszerzőt állítja elénk. A zongoraversenyt az alkotó 48 évesen komponálta, és az ősbemutató szólistája maga a szerző volt. A zongoraszóló mellett szép számmal adott szólókat a zenekar hangszereinek is, így a versenymű valóságos dialógus az egyes hangszerek között.

„Azt hiszem, hogy életem egyik leghosszabb és legalaposabb felkészülése az, amit az elmúlt időszakban folytattam… Egyébként ez az ötvenedik zongoraverseny, amit megtanulok. Eddig inkább azt gondoltam, nem szeretném eljátszani ezt a darabot, aztán jött a felkérés, amire nem tudtam nemet mondani… Most pedig azt érzem, hogy a zeneszerző nekem írta a zongorairodalom egyik legnagyobb mesterművét.” – nyilatkozta a művész a Gramofonnak.


Kép
Tibor Boganyi_photocredit Zsolt Dékány
Fotó: Dekany Zsolt www.dekany.hu

Bogányi Tibor vezető karmester vezényletével az est műsorán elhangzik továbbá a késő romantikus Giuseppe Martucci végtelenbe néző Gesz-dúr noktürnje, majd az ő romantikus idilljét Bartók Béla rendkívül progresszív A csodálatos mandarinja követi, amelyben minden profánság ellenére a szerelem és az emberi érzelmek erejét hirdeti. Bartók a tényleges komponálást csak 1918 őszén kezdte meg, s bár 1919 májusára befejezte a művet, a hangszereléssel csak 1924-re végzett. Az eredeti táncjátékból Bartók zenekari szvitet készített, ezt a Budapesti Filharmóniai Társaság 1928-ban mutatta be, egyike lett a zseniális Bartók közismert, világszerte elismert műveinek. Bátran, szívvel-lélekkel kell rákapcsolódnunk Bartók gyönyörűen brutális zenéjére, illetve a koncert érzelmektől átszőtt minden darabja szívvel-lélekkel való befogadást igényel.

A március 25-i koncert budapesti közönsége személyesen találkozhat a zenekar munkatársaival, hiszen hagyományosan a Müpa Üvegtermében várják az érdeklődőket minden új évad meghirdetésekor. A REFRÉN elnevezésű 2022/2023-as évadra helyre szólóan, kedvezményesen meghosszabbíthatják a bérleteiket, új bérlet vásárlására szeptember 30-ig lesz lehetőség.


Kép
JozsefBalog_FotoDékányZsolt_PFZ
Fotó: Dekany Zsolt www.dekany.hu

Az Üvegteremben továbbá megismerkedhetnek azokkal a női és férfi kézműves parfümkülönlegességekkel, amelyeket Bálint Csaba parfümőr készített a Pannon Filharmonikusok felkérésére, inspirálására. Az exkluzív, sorszámozott, az illatkreátor által dedikált parfümök a Müpa könyvesboltjában vásárolhatóak meg.

Amiért a határokon átívelő kulturális együttműködés szóba került, az az a példaértékű kapcsolat, amelyet a Pannon Filharmonikusok a Wrocławi Filharmonikus Zenekarral, Lengyelország egyik vezető zenekarával, a lengyel zenei élet egyik motorjával indított el. Számos párhuzamot mutat a két zenekar tevékenységének, történetének, műsorpolitikájának már a felszínes vizsgálata is. A lengyelek repertoárjában is fontos helyet foglal el a kortárs művek színpadra vitele a klasszikus zeneirodalom mellett, fellépnek Európa legrangosabb koncerttermeiben, modern térben található élvonalbeli koncerttermük, és nagy hangsúlyt fektetnek az oktató-nevelő munkának is. „Lengyel, magyar, két jó barát…” – tartja a mondás, a két zenekar közötti együttműködés, barátság évekre tekint vissza és tartják életben másokkal együtt Európában a minőségi zenét.

Jegyvásárlás a jegypénztárakban, a www.jegymester.hu oldalon, illetve a zenekar honlapján, a www.pfz.hu oldalon online.

Irány a webshop!