Popszegecsek és szegecsanyák - miért fontosak, hogyan használjuk, melyiket válasszuk?

MI IS PONTOSAN A SZEGECSANYA?

A rögzítés folyamata nagyban meghatározza azt, hogy mennyire működnek azok a dolgok, amelyeket stabilizálni akarunk. A tartósság és a minőség tehát attól fog függni, hogy megfelelő dodanyát vagy szegecsanyát választottunk-e, valamint azt megfelelően alkalmaztuk-e.

HOGYAN HASZNÁLJUK?

A szegecsanyával úgy kell dolgozni, hogy először a húzószerszámunkra csavarjuk, majd ezután helyezzük a furatba és szorítjuk meg. Ezzel gyakorlatilag meg is kaptuk a kész menetet, amelyhez már könnyedén erősíthetünk dolgokat.

HOGYAN VÁLASSZUK KI A MEGFELELŐ SZEGECSANYÁT?

Két fontos méretet kell figyelembe vennünk, ha a megfelelő szegecsanyát szeretnénk kiválasztani az adott projektünkhöz. Az egyik értelemszerűen az átmérő lesz, azaz a szegecsanya vastagsága, míg a másik fontos érték az nem más, mint az adott lemeznek a vastagsága, amelybe szeretnénk a szegecsanyát használni.

Persze itt még nincs vége a történetnek, hiszen a furatot is ezekhez kell igazítani, mivel ebbe fogjuk a szegecsanyát belehelyezni.

További választási szempont lehet a szegecsanya fejének formája, illetve a felhasználástól függően a szín tekintetében is érdemes a lehető legmegfelelőbbet beszerezni. Az 1kulcs.hu szegecsanya kínálatában biztosan meg fogod találni a megfelelőt, sőt, akár komplett készletek közül is válogathatsz.

FONTOS KÉRDÉS A SZEGECSANYA ALAPANYAGA?

További fontos szempont lehet az is, hogy a szegecsanya milyen anyagból készült, ez pedig alapvetően kétféle lehet, az egyik az acél, míg a másik az alumínium. Ahogy az általában lenni szokott, mindegyiknek megvan a maga helye és szerepe, azaz egyáltalán nem mindegy, hogy mikor melyiket választjuk.

Az alumíniumból készült szegecsanyák könnyen kezelhetőek, de kisebb nyomást, illetve terhelést tudnak elviselni. Ugyanennek a típusnak rozsdamentes változatai is vannak, amelyek ugyan ellenállnak a rozsdásodásnak, viszont nagyon nehéz jól beszorítani őket. Ennek a folyamatnak megfelelő szerszám nélkül egyáltalán nem szabad nekiállni.

HA EDDIG ELJUTOTTUNK, AKKOR CSAK A POPSZEGECS KIVÁLASZTÁSA MARADT HÁTRA

Itt a legfőbb szempont mindig az legyen, hogy pontosan mit szeretnénk rögzíteni vele. Releváns a választás szempontjából az is, hogy kültéri vagy beltéri körülmények közé szánod a popszegecset, hiszen az előbbinél más elvárásaink is vannak vele szemben, például az, hogy álljon ellen a nedvességnek.

Megfelelő választás esetén a szegecsanya és a popszegecs együtt képes biztosítani a tökéletes rögzítést.

Irány a webshop!