Izzasztó edzések a Barbakánban? Régen “sportközpont” volt a várárok

A Barbakán Pécs egyik szimbóluma, ami igazi turistalátványosság is egyben. A 19-20. században viszont a bástyánál, a várfal mögötti parkos rész sportpályáknak adott otthont. Korcsolyapálya és uszoda is volt itt. A Barbakán sportpálya történetének megismerésében Gyürüs Lajos, a Régi Pécs oldal alapítója segített.

Régen a pécsiek Kinizsi-bástya néven ismerték a pécsi püspökvár délnyugati sarkán álló középkori kapubástyát. Egész pontosan ezt:

Kép

Fürdő is volt a várárokban, azt váltotta a tenisz

A sétatér nyugati oldalán – a régi várárokban, magának a bástyának a tövében – egy fürdő volt az 1800-as években. Ezt akkoriban Újfürdőként ismerték a pécsiek. A környéket fák és bokrok díszítették, közkedvelt romantikus hely volt, ami saját vendéglővel és kerthelyiséggel is rendelkezett. Idővel sajnos leáldozott a fürdő dicső fénye, az emberek már nem látogatták.

Kép

Sokáig az egyik legkedveltebb pálya volt Pécsen.

Ezután került a Zsolnay család tulajdonába a vendéglátóegység, és helyére teniszpályát építettek. Hogy pontosan mikor is épült a pálya, azt nem tudjuk – csupán annyit, hogy az 1900-as évek elején történt.

Vörös idők, új játékok

1950-ben kosárlabdapályával is kibővült a Barbakán, idővel pedig a röplabdások is megjelentek.

Kép

A téli sport sem maradhat el

Míg a jó időben a labdasportoké volt a főszerep, addig a tél beálltával a korcsolya szerelmesei is kaptak egy új helyet a várárokban – ekkor 1954-et írtunk. A jégpálya körül világítás is volt és volt olyan nap, amikor több mint 600 ember látogatta meg a hangulatos helyet.

Kép

A korcsolyapálya megközelítése mindenképp említésre méltó. Az Esze Tamás utcából (akkoriban Radonai utca volt), az egyik ház kapuján keresztül lehetett bemenni a pályára.

Kép

A képen látható kiskapun kellett átmenni

Véget ért a sportélet

A Meteor-jégpálya 1967-ben szűnt meg, vele együtt pedig a tenisz-, kosárlabda- és röplabdapályák is, mivel elkezdték a Barbakán feltárását. 1968-ban neki is láttak a munkálatoknak, egy évre rá pedig elkészült a vársétány, amit átadtak a pécsieknek.

Kép

Forrás: Régi Pécs Blog*

Go to the webshop!