Esszencia – Ünnepi Hangverseny

Time
10/23/2021 7:00 PM - 21:00

Népzene, klasszikus zene és jazz, idős és fiatal, régi és új, nő és férfi, vidám és szomorú, hagyományos és progresszív. EZ AZ ESSZENCIA…

EZ AZ ESSZENCIA… …ahol a világ sokszínűségéből fakadó ellenétek éppolyan természetességgel léteznek együtt és egymás mellett a zenében, amire a való életben is vágyunk, tisztelve egymást, tanulva a másiktól. Az Esszencia Produkció nem hasonlítható más, hagyományos népzenét játszó zenekarokhoz. Tagjai kiforrott, egyénenként már elismert előadó- és zeneművészek találkozása. Együtt muzsikálásuk abbéli örömüknek kifejezése, hogy sokféleségükben megtapasztalhatják az egységet és ezáltal létrehoznak egy csakis rájuk jellemző belső harmóniát. Vállalva az ehhez szükséges nyitottságot, képesek megszólaltatni a világ hangjának egy csakis rájuk jellemző, őszinte és persze jellegzetesen magyar, lecsöpögtetett Esszenciáját.

Jegytípusok

A részvétel ingyenes, de jegyhez kötött. Egy vásárló maximum 4 db jegyet igényelhet.

Tagok:

Lakatos Róbert – klasszikus brácsa, hegedű

(A Luxemburgi Európai Szólisták zenekarának és a Szlovák Filharmóniának egykori brácsaművésze, a kassai Thália Színház zeneigazgatója; Fonogram díj; Harmónia díj; Pro Pátria díj)

Bognár Szilvia – ének

(alapító tagja az etNoé Zenekarnak; Kodály Zoltán-emlékdíj; Közép Mo-i Regionális Príma Díj; Népművészet Ifjú Mestere)

Balogh Kálmán – cimbalom

(a világ egyik legismertebb cimbalomművésze; Príma Primissima Díj; a Liszt Ferenc Zeneakadémia zenetanára; Martin György-díj; Kodály Zoltán díj; Magyar Örökség Díj; Hungaroton díj; Bezerédj-díj; Népművészet Ifjú Mestere)

Kunos Tamás – népi brácsa

(alapító tagja a Csík Zenekarnak; Kossuth-díj; Príma Primissima Díj; Népművészet Ifjú Mestere)

Kováts Gergő – szaxofon, klarinét, fuvola

(az Irie Maffia és a Budapest Improvisers zenekarok tagja; Junior Príma Díj; a balatonfüredi országos jazz verseny győztese)

Bognár András – nagybőgő

(a Dresch Vonós Quartet tagja; Junior Príma Díj)

Megközelíthetőség

A Főpályaudvarról 34 35 és 36Y számú buszokkal közelíthető meg majd a Barbakántól 300m kell sétálni.

Parkolási lehetőség a Barbakánnál.

Contact
Name
Kodály Központ
Address
7622, Pécs Breuer Marcell sétány 4.
Phone number
+36 72 500 300
Opening time

Monday: 10:00 - 18:00
Tuesday: 10:00 - 18:00
Wednesday: 10:00 - 18:00
Thursday: 10:00 - 18:00
Friday: 10:00 - 18:00
Saturday: Closed
Sunday: Closed

Hétköznap rendezvények ideje alatt, vasárnap és munkaszüneti napokon: az előadások előtt másfél órával.

Go to the webshop!