Ókeresztények városa

Az Itáliával folytonos kapcsolatot fenntartó provinciák civilizációinak ránk maradt művészeti produktumai megközelítették a római birodalmi központok műalkotásainak színvonalát. Az istenszobrok bronzöntéssel sokszorosított változatai valóságos tömegkultúrát hoztak létre. Szép példái ennek a kővágószőlősi Vénusz, a szentlőrinci Bacchus, a pécsi márvány Saturnus, vagy a bronz Marcus Aurelius portré, a pécsi régészeti gyűjtemény megbecsült darabjai. A keleti telepesek és katonák révén a kereszténység kultúrája is hamar ismertté vált a térségben. A Drávától délre már a III. században léteztek keresztény közösségek.

Sopianae-ban a kereszténység térhódítása akkor következett be, amikor I. Constantinus császár (306-337) a keresztényekkel szövetkezve vívott sikeres harcot az egyeduralomért. A pannóniai kereszténység történetében a korábbi keresztény-üldözésekkel szemben 313-ban kiadott milánói rendelete (ediktum) a konszolidáció korszakát indította el. Az ezt követő időszakban, a IV. században keletkeztek azok a sírkamrák, melyeket először a pécsi ókeresztény temető részeként a XVIII. századi pincekutatások tártak fel. A keresztény egyházközségek is ekkor jöttek létre Sopianae-ban. A gazdagon kifestett családi sírboltok, díszített temetőkápolnák és a sírleletek arra engednek következtetni, hogy az itt élő lakosság egy része igen vagyonos volt. A korábbi pannóniai temetőkben az I-II. században máglyán égették el a halottakat, ám itt erre utaló nyomok nincsenek, ám annál inkább fellelhetőek a sírboltos, szarkofágos temetkezés nyomai. A sírépítményekben a kereszténység jól ismert, képekben megfogalmazott történeteivel és jelképeivel találkozik az érdeklődő: láthatjuk Éva alakját, Jónás próféta tengerbe esését, Noé bárkájának jelenetét, Máriát a gyermek Jézussal, valamint a tüzes kemencékbe vetett három babiloni ifjú alakját együtt Péterrel, Pállal.

A sírkamrák között az egyik legszebb a "Korsós sírkamra", amelynek dongaboltozatos belsejét színes festmények borítják. A bejárat rácskerítés mintája a Paradicsomkert felidézésére szolgál. E díszítmények más – hazai és külföldi – ókeresztény emlékeken is megjelennek. A Szent István térhez, az egykori, római „Szent Hegy” temetőjéhez számos emlék tartozik, melyekről a feljegyzések 1712-től folyamatosan tudósítanak. Itt tárták fel 1922-ben az első pannóniai Cella Trichora rendszerű (három karéjos) temetőkápolnát. Falain festésnyomok láthatók. Az alsó, kemény vakolatrétegen a fekete és piros geometrikus festés egyidős az építkezéssel, míg felette, a törekkel kevert gyenge rétegen egy függönyt ábrázoló festés van. A függöny alsó, ívsoros szegélye kufita írásjelekre vezethető vissza, ami valószínűleg összefügg a magyarok bizánci kapcsolataival.

A Szent István téren a felszínen is szembetűnő látványosság az 1975-76-ban feltárt ókeresztény mauzóleum. Felső részén a kápolna falmaradványai rajzolják meg az építmény alapformáit. Az alsó szinten a sírkamra helyezkedik el, falain színes freskókkal, amelyek bibliai jeleneteket ábrázolnak.
Itt kutatták meg 1938-ban a hét karéjos „Cella Septichorát”, amelyet akkor visszatemettek a földbe és csak 2005-2007 hoztak ismét felszínre. A székesegyház térségében rejlő ókeresztény temető legnagyobb érdeklődésre számot tartó sírépítményeit, az eredeti római-kor szintjén bejárható folyosóval kötötték össze és a Cella Septichorával összekapcsolva 2007-től látogatható ez az Európában egyedüli ókeresztény temető, a keresztény vallás szabad gyakorlásának kezdet idejéből, melyet az UNESCO is felvett a Világörökségi lista egyetemes emberi értékei közé.