Népvándorlás kora

A népvándorlás kora a középkor legmozgalmasabb időszaka volt. A hunok csoportjai 375-ben átlépték a Volga vonalát és megindultak nyugat felé. Ezzel felborult az oroszországi sztyeppe-vidék népei között az erőegyensúly. Láncreakcióban bekövetkező menekülés-áradat indult el. A keletről megtámadott népcsoportok egymást továbbhajtva sodródtak nyugat irányába. A hunok az alánok és a gótok országát foglalták el. A római birodalom 380-ban befogadta az alán-keleti gót csoportot s letelepítette Pannóniában. A hunoknak a Volga-menti sztyeppéken maradt második csoportja 395-ben kelt útra és az Al-Duna – Fekete-tenger közötti területre érkezett meg.

433-ban a rómaiak Valéria tartományt átadták a hunoknak. Ez nem jelentett katonai megszállást, így a birodalom teljes felbomlásáig Valéria tartomány és székhelye Sopianae a birodalom része maradt. A mai város területén e korszakból több római kori lelet került elő. Ezek között legjelentősebb a Pécs-Üszögpusztán 1900-ban szőlőforgatáskor felszínre hozott igen gazdag aranyozású fegyver-készlet: aranyveretes kard, aranylemezekkel bevont íj és nyíl, lándzsa, arany-csüngőkkel díszített lószerszám, nyereg és zabla. A halott férfit a hun birodalom bukása előtt, 454-ben temették el és nem lehet véletlen, hogy éppen Valéria tartomány székhelyének, Sopianae-nak külterületén. Ez az egyetlen fejedelmi lelet Kelet-Európában, és az itt eltemetett férfiú minden bizonnyal e város uralkodói rétegéhez tartozott. Attila hun vezér halála után birodalma felbomlott. A hatalmat a germán eredetű gepidák és szövetségeseik vették át. Pannónia délkeleti részét kapták meg szálláshelyül a rómaiaktól. Rövid ideig tartózkodtak itt, de elvonulásukkor kifosztották Pannióniát. E korszak egyik értékes régészeti lelete a Pécs-közeli Zsibót-domolospusztai női sírban talált rubin berakásos madár és állatfejekkel díszített csat.

A langobardok 42 esztendőt töltöttek el Pannóniában. Ők is a peremvidéken élő barbárok voltak, mint a gepidák. Mindkét népcsoport vezetői az egykori császárváros, Sirmium megszerzésére törekedtek. A keletrómai birodalom urai ezt látva egymás ellen játszották ki a számukra kellemetlen szomszédokat, hol egyik, hol másik szövetségét megnyerve. Ez a hintapolitika okozta, hogy megbomlott a Kárpát medence viszonylagos nyugalma. A langobardok szövetkeztek a türkök elől éppen menekülő avarokkal, együtt felszámolták a gepidákat, majd átadták Pannóniát az avaroknak. 567-568-ban a teljesen kicserélődött népességű Kárpát medencét az avar állam foglalta el. Ez az új népesség – történeti és régészeti adatok szerint – kettős eredetre vezethető vissza. Fegyvereik a türkmén, üzbég tárgyformákkal, edényeik és lószerszámaik pedig dél-szibériai és mongol tárgyformákkal hasonlatosak. A pécsi és Pécs környéki ásatások itt is több gazdag sírt tártak fel a VI-VII. századból. A szebényi temető egyik sírjában a halottal együtt a lovát és szerszámait is megtalálták.

A középső és a késői avar korban, a VII-VIII. században újabb népcsoportok, bulgárok majd belső ázsiaiak érkeztek. Régészeti leletek árulkodnak másfajta, jellegzetesen új tárgyformákról. Új népességre utal a hegyek lábainál sűrűn lakott települések kialakulása is. Régészeti megfigyelések a késő avarkorban már a kora Árpád-kori népsűrűséghez hasonlót igazoltak. A leletek között gyakori a felszerszámozott lótemetkezés, helyenként a halottól elkülönített gödörben. A gyakran előforduló korongos fibulák egyikén bájos népies rajzzal ábrázolt két, keresztet tartó szentet láthatunk. A VIII. század második felében, Nagy Károly uralkodása idején a frank állam apránként elfoglalta Európa elérhető részeit és közeledett az avar államhoz. Az avar – frank összeütközés elkerülhetetlen volt, de a különböző harcmodor, járványos betegség és a kedvezőtlen időjárás mindkét szembenálló félnek veszteséget hozott. Végül az avarok belháborúja hatalmuk teljes politikai szétbomlásához vezetett. 796-ban Kis Pippin, a frankok királya seregével elfoglalta az egész avar területet.
Ez időben keletkezett írott adat szerint Liupramm (836-859) salzburgi érsek más templomokkal egyidőben Quinque Basilicae-ben is templomot szentelt. Hasonlóan egy oklevél szerint Arnulf király (887-899) a Quinque Ecclesiae-i birtokot vámjaival, szőlőivel és erdeivel együtt 890-ben a salzburgi érseknek adományozta. E két adatban megnevezett várost régtől fogva Péccsel azonosítják.
A IX. század utolsó évtizedében a frank birodalom belső viszályainak feloldására, szövetséges haderőként behívták a magyarokat, akik 895-ben megjelentek és elfoglalták az egész Kárpát medencét.