Honfoglalás, államalapítás

A magyarok őstörténetéről csupán a gyér számú írott adatok megjelenésétől kezdve vannak ismereteink. Az ezt megelőző idők magyarságáról nyelvtudományi kutatások alapján tudjuk, hogy nyelvük szókincse és szerkezete szerint a finn-ugor nyelvcsaládba tartoztak, közelebb az ugor népcsoport nyelvéhez. Ezek a népcsoportok az i.e. II. évezredben a Finn öböl és az Ob folyó közötti területen éltek, és valahol itt lehetett a magyarok őshazája is, az ugorok lakterületének legdélibb részein.
Az ugor ősöktől való elszakadás után urali, bolgár-török népekkel találkoztak és valószínűleg az onogur bolgárok szövetségében éltek, majd türk-kazár fennhatóság alá kerültek. Írott forrásokban ezért a magyarok gyakran türk néven szerepelnek. Egy 870-ből származó, kelet-iráni tudósítás szerint „a magyar a török egy fajtája. A magyarok országa bővelkedik fákban és vizekben . . .sok szántóföldjük van, sátraik vannak és együtt vonulnak a takarmánnyal. . . amikor eljönnek a téli napok, mindegyikőjük ahhoz a folyóhoz húzódik, amelyhez éppen közel van, s ott marad télre és halászik benne. . . a magyarok csinosak és jó megjelenésűek. Ruhájuk brokátból készül. Fegyvereik ezüsttel vannak kiverve és gyönggyel berakottak.” Bölcs Leó bizánci császár (886-912) szintén jellemzést adott a honfoglaló magyarokról, főleg hadvezetésükről, fegyverzetükről, harcmodorukról szólt. Ezek a leírások valamennyire pótolják a forráshiányt a honfoglaló magyarságnak a Kárpát medencébe történt betelepüléséről, hiszen erről az időszakról semmi hiteles dokumentummal nem rendelkezünk. Ismeretlen krónikásunk, „Anonymus” leírása szerint a magyarok 899 táján Ete és Bojta vezérek törzseivel érkeztek a mai Pécs és környékére. A város az államalapítás idején kapott központi szerepet. István, az első magyar király 1009. augusztus 23-án keltezett oklevelében püspökséget alapított Pécsett. A székesegyház építésének korában az ország egyik művészeti központja volt itt. A XI. századból származó szobrászati díszek gyakorlott művészkezekre vallanak, hozzájuk hasonlókat csak István budai és esztergomi építkezéseinél találunk. A XII. században francia, olasz és helyi mesterek tevékenykedtek egymás mellett és egymást követően a „Pécsi kőfaragó műhely”-ben, amely az évszázad folyamán jellegzetes stílust teremtett. Ennek legszebb példái a XIII. században jöttek létre. Az egykori belső tér leghíresebb és legjelentősebb faragott-konstruált eleme a tatárjárás évében elkészült Népoltár. Egyedülálló az altemplomi lejárók gazdag figurális szobrászati díszítése, a teremtés, kiűzetés, Paradicsom képeivel, Sámson „Fanyűvő” jelenetével, a pásztorok, háromkirályok alakjaival. A török hódoltság korában a figurális alkotások arcait megrongálták, de az ókeresztény stílusban továbbfejlesztett szőlőfürtös, madaras díszítményeket a törökök nem bántották.
(A székesegyház gyönyörű kőanyagát a közelmúltban korszerűen berendezett Dómmúzeumban őrzik.)
Pécsett koronázták meg 1064-ben Salamon királyt. Mór püspök itt írta meg a Szent Benedek legendát, a latin nyelvű magyar irodalom egyik első főművét. 1076-ban letelepedtek az első bencés-rendi, 1238-ban a domonkos – 1301-ben a ferences rendi szerzetesek a városban. Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendet, a pálosokét a XIII. században hozta létre Bertalan püspök. Poroszlói Miklós püspök 1355-ben a Boldogságos Szűz tiszteletére kápolnát építtetett a püspökvárban. Maradványait és gazdag leletanyagát az utóbbi években tárták fel.